Több miniszterelnök is ezt a szakot végezte el, jövőre a Corvinus is elindítja

Két új alapszak indul jövő ősszel a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Data Science in Business mellett lehet majd felvételizni a Philosophy, Politics and Economics képzésre is.

  • Eduline

Az egyetem oldala Szántó Richárdot, a Corvinus alapképzésekért felelős dékánját idézi, aki a Philosophy, Politics and Economics képzésről azt mondta, körülbelül 100 éve kezdték ezt a három területet együtt oktatni az Oxfordi Egyetemen, ott vannak a legnagyobb hagyományai a képzésnek. Oxfordban végezte el ezt szakot például David Cameron, Nagy-Britannia korábbi miniszterelnöke, Tony Abbott, Ausztrália korábbi miniszterelnöke, sőt még Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke is elkezdte a képzést, amelyet – fogalmazott a dékán – egyik ismerőse tréfásan „miniszterelnök-képzőnek” hív.

Közép-Európában csak néhány helyen érhető el a hat évfolyamos képzés, amelynek a második felében a hallgatók specializációt választanak, összesen kettőt.

A másik új szak a Data Science in Business, amely három alappillérből áll – a módszertani láb a matematikai és a statisztikai alapokat foglalja magában, egy másik az informatikai ismereteket, a harmadik pedig az üzleti tudást.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.