Egyre több az EU-s hallgató Hollandiában és Dániában, és ez feladja a leckét az egyetemeknek

A Hollandiába és Dániába érkező hallgatók tömege már lakhatási és gazdasági nehézségeket is okoz.

  • Tornyos Kata

Brexit-effektus - már így emlegetik a sajtóban a britek EU-s kiválásának egyik, az európai felsőoktatási piacot alapjaiban átrendező következményét. 56 százalékkal kevesebb EU-s hallgató kezdte meg tanulmányait az Egyesült Királyságban az előző évben az UCAS adatai alapján - írja a The PIE News.

Nem véletlenül: 2021 őszétől az újonnan beiratkozó EU-s hallgatók több kedvezménytől estek el a brexit miatt. Nem igényelhetnek diákhitelt, az eddiginél jóval magasabb, az EU-n kívüli diákokra szabott "nemzetközi tandíjat" kell fizetniük, ami akár az évi 18 millió forintnak megfelelő összeget is elérhető.

Sokan inkább más országot választanak úti célul. Ahogy arról már korábban is írtunk, az olyan országokban, ahol sok angol nyelvű képzés van - mint Hollandia vagy Írország - megugrott az unióból érkező hallgatók száma. De a megszokottnál sokkal többen jelentkeztek Németországba, Dániába, sőt még Kanadába is, mióta a britek kiléptek az Európai Unióból.

Ez elsőre nem tűnhet problémának, de az egyetemek egy része nem bírn lépést tartani a hallgatók áradatával, ami az oktatás minőségének is a rovására mehet szakértők szerint. A helyzetet különböző országok különböző módokon próbálják megoldani, de egyik sem kedvez a külföldi egyetemistáknak.

Túljelentkezés a holland egyetemeken

Hollandiában az egyetemek arra kérték a kormányt, hogy korlátozhassák a külföldről érkező hallgatók létszámát. Tavaly 115 ezer külföldi hallgató kezdte meg tanulmányait az országban, ez az előző évhez képest 12 százalékos növekedést jelent – olvasható a College News oldalán.

Holland statisztikák alapján négyből egy hallgató az országon kívülről jött. Nagy részük EU-s diák, de Kínából és Indiából is sokan érkeznek. A társadalomtudományi szakok a legnépszerűbbek, sőt a külföldi hallgatók majdnem negyede az újságíróképzést választotta. A kialakult helyzet lakhatási problémákat is okoz, 2024-re a jelenleginél sokkal komolyabb problémát jelenthet a kollégiumi férőhelyek hiánya.

Dániában is hasonló a helyzet

Dániában a nemzetközi hallgatókat kisebb egyetemvárosokba "terelik", és csökkentik az angol nyelven tartott képzések számát. A döntés ellen petíciót indítottak a jelenleg angolul tanuló diákok – számol be a The PIE News.

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.