Ismét visszatartották a hallgatói ösztöndíjakat a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Ismét nem utalta át időben a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése a hallgatói ösztöndíjakat, támogatásokat.

  • Eduline

Ahogy korábban is, úgy decemberben is jóval a határidő utánig visszatartotta a hallgatók ösztöndíjait a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése – erősítette meg a hvg.hu értesüléseit több egyetemi forrás, hallgatói és oktatói oldalról is.

Emellett nem érkezett meg szeptember óta az úgynevezett közéleti ösztöndíj sem, amelyet pályázati alapon ítélnek meg a különféle programok – gólyatábor, nemzetközi diákprogramok – szervezésében részt vevő hallgatóknak. És nem kapták meg a nappalis hallgatókénál jelentősen magasabb összegű ösztöndíjukat – kvázi fizetésüket – a doktori iskola hallgatói sem, akik oktatóként és kutatóként is részt vesznek az egyetem működésében.

Az oldal azt is megtudta, a januári szociális ösztöndíjról már a hivatalos értesítés is elmaradt, azaz egyelőre a rászoruló hallgatók még ígéretet sem kaptak arra, hogy januárban is megkapják a támogatásukat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.