Matek a félévekkel: mi számít bele az államilag támogatott képzésidőbe?

Elindult az őszi félév, és sosem korai számolgatni. Ha államilag támogatott képzésen tanultok, nagyon fontos, hogy képben legyetek azzal, összesen hány félévet tanulhattok ingyenesen.

  • Eduline

Azt minden ösztöndíjas tudja, hogy nemzeti felsőoktatásról szóló törvény értelmében – főszabály szerint – összesen tizenkét féléven át folytathattok tanulmányokat a felsőoktatásban (felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben) magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben.

De mi nem számít bele a tizenkettőbe?

A támogatási időbe beleszámít a megkezdett és aktívan folyó félév akkor is, ha nem fejezitek be a félévet. A támogatási idő számításakor azonban nem kell figyelembe venni többek között:

  • a megkezdett félévet, ha betegség, szülés vagy más, fel nem róható ok miatt nem sikerült befejeznetek, és indoklással ellátott erre vonatkozó kérelmeteket a felsőoktatási intézmény elfogadta;
  • azt a félévet, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésében közszolgálati ösztöndíjas hallgatóként, valamint önköltség fizetésére nem kötelezett, hivatásos, szerződéses vagy tisztjelölti jogviszonyban álló hallgatóként teljesítettétek.

Arról, hogy pontosan milyen szabályok vontakoznak rátok, ha ingyenesen tanultok, itt olvashattok el mindent. Arról pedig itt írtunk részletesen, hogy mi a teendő akkor, ha nem szerzitek meg időben a diplomátokat.

Enyhe tünetekkel megoldás lehet a kötelező maszkviselés?A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező gyerekeket nem tartaná otthon.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.