Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Ma is az egyetem Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót a hallgatók.
Ahol elhangzott, hogy nem igaz, hogy "el akarják hordani az egyetem pénzét" - a fenntartóválltás miatt lehettek fennakadások az anyagi oldalon - mondta Upor László. Technikailag azt történt, hogy augusztus 31-ig volt az egyetemnek egy számlája, amit lezártak, majd szeptember 1-én lett egy másik. A lezárt számláról a pénzt visszautalták az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, nekik az a dolguk, hogy új számlára átutalják a pénzt. Ez még nem történt meg, de úgy tudja, ennek semmi köze az elmúlt időszak eseményeihez.
Azt is kiemelték, hogy bár a kuratórium nehezményezte a tanévkezdés elhalasztását - jelenleg nincs olyan jogszabály ami ezt ne tenné lehetővé az egyetemnek.
Miután kiderült, hogy a mai megbeszélést egy nappal elhalasztották, a hallgatók a sajtótájékoztatón leszögezték, hogy nincsenek titkos tárgyalásaik, azonban továbbra sem hajlandóak az illegitimnek tartott kuratóriummal és Vidnyánszky Attilával tárgyalni. Amennyiben nem lesznek a tervezett megbeszélésen olyan személyek, akiket nem sorolnak ide, elmennek a HÖOK és a Magyar Rektori Konferencia által kezdeményezett megbeszélésre. Hozzátették: Upor Lászlót mindenképp elkíséri a dokumentumfilmes hallgatói csapat, ugyanis nem szeretnének zárt ajtók mögött tárgyalni.
Mégsem tárgyaltak ma az SZFE helyzetéről
Holnap fognak asztalhoz ülni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében érintett felek - értesült az Index.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).