Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumát nem értesítette Upor László, az SZFE rektorhelyettese arról, hogy elhalasztja az egyetemen a tanév megkezdését és meghosszabbítja a beiratkozás határidejét - állítják közleményükben.
Miután Upor László felmondási idejét töltő korábbi rektorhelyettes az SZFE vasárnap délutáni demonstrációján közölte, hogy egy héttel elhalasztják a tanév megkezdését, a beiratkozás határidejét pedig szeptember 13-ig meghosszabbítják, megszólalt a kuratórium is.
A döntéssel nem értünk egyet, és arra kérjük rektorhelyettes urat, hogy indokolja a döntését és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról - írták.
Ezen felül vasárnap este azzal egészítették ki korábbi közleményüket, hogy a rektorhelyettes tanévkezdést elhalasztó döntése "a jelen helyzetben sajnos igazolja a fenntartó korábban kifejezett azon félelmeit, hogy az egyetem már lemondott, de szeptember végéig minden jogkört gyakorló vezetése nem tudja vagy nem kívánja az egyetemi oktatás rendben történő megszervezését és lebonyolítását, ami az egyetem vezetőinek alapvető feladata és felelőssége lenne".
Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az intézmény átalakítása elleni tiltakozásul a hallgatók hétfőn éjjel elfoglalták az egyetemet, az intézmény vezetése pedig szeptember elsejei hatállyal lemondott, szeptember végéig azonban ellátják feladataikat. Itt olvashatjátok a legfrissebb híreket az egyetemről, a tiltakozásokról és a jelenlegi helyzetről.
"Harmadik figyelmeztetés" - több ezren álltak be az SZFE élőláncába
Háromkor indult az SZFE mai megmozdulása, az egyetem Vas utcai épületétől egészen a Parlamentig álltak az élőláncban.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).