Pozitív lett az egyik rektorhelyettes tesztje a Szegedi Tudományegyetemen

Az intézmény közleményben tájékoztatott, a tervezett nagyobb események elmaradnak.

  • Eduline

Hozzátették, a működése zavartalan, a szűréseket és az eljárásrendet a Nemzeti Népegészségügyi Központ iránymutatásai alapján végzik.

Az egyetem közleményében azt is írta, az elkövetkezendő  időszak nyilvános  eseményeit – így a szeptember elsejére tervezett tanévkezdő  sajtótájékoztatót és a szeptember 5-i tanévnyitó ünnepséget – nem tartják meg.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kollégistái csak lázmérés és egy egészségügyi kérdőív kitöltése után költözhetnek majd be a diákotthonokba szeptember elején, a külföldi hallgatóknak pedig karanténintézményeket jelöltek ki. Az intézményről azóta az is hír is felröppent, hogy megtiltotta az alkoholfogyasztást a kollégiumok területén, illetve egyetlen pozitív teszt után hazaküldtek egy külföldi diákot.

Tegnap az ELTE Természettudományi Kara volt az első, aki a személyes oktatást is betiltotta az új félévben.

Egyetlen pozitív teszt után hazaküldték a szerb egyetemistát Szegedről

A Szerbiából származó lány azt állítja, hogy a Szegedi Tudományegyetem -, amelyre két év után sikerült felvételt nyernie - megcsináltatott vele egy koronavírus-tesztet, ami pozitív lett. Ezt követően egyből hazaküldték a kollégiumból, ahová előtte pár napja költözhetett be.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.