Holnaptól indulhat az első roham az albérletekért - tudjátok, hol fogtok lakni?

Szakértők szerint sok egyetemista kivár és addig nem köt lakásbérleti szerződést, amíg ki nem derül, hogyan folytatódik az oktatás a felsőoktatási intézményekben szeptembertől. Nektek van már elképzelésetek? Mutatjuk az árakat.

  • Eduline

Azt, hogy hány kiadó lakás vagy szoba jut ma az egyetemi hallgatókra, nehéz megmondani. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2016-os mikrocenzusa szerint Magyarországon a lakott lakások száma 2016-ban 3 millió 854 ezer volt, és ezek mindössze 8,3 százalékát, 260 ezer magántulajdonban lévő ingatlant használtak bérlők - írja a hvg.hu.

De mennyibe kerülnek ma az albérletek?

Sok belvárosi lakás bérleti díja a 100 ezer forintos lélektani határ alá esett, ami az elmúlt években elképzelhetetlen volt. A járvány előtt még egy kevésbé előnyös adottságú szuterén garzont is ki lehetett adni 100 ezerért, most 80 ezerért kínálják a bútorozott, felújított, földszinti kis lakásokat. A nagyobb ingatlanoknál még nagyobb a visszaesés – írja az oldal.

Hozzáteszik, az OTP Ingatlanpont szerint a változásokat jól mutatja, hogy korábban – a rezsit nem számítva – havi 150-160 ezer forint lehetett kiadni egy jó állapotú, 50 négyzetméteres lakást például a XI. kerületben, az Allee bevásárlóközpont környékén, most viszont ugyanezt az ingatlant már 120-130 ezerért is ki lehet bérelni. Vidéken is olcsóbbak lett az albérletek, az Otthon Centrum számításai szerint 10-20 százalékkal.

Müller Judit

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan alakulnak a bérleti díjak, vagy a bérlés és a lakásvásárlás között vaciláltok, akkor a hvg.hu teljes elemzését a mai albérleti helyzetről itt olvashatjátok el.

Idén felvételiztek? Várjátok velünk a ponthatárokat!

Ahogy már megszokhattátok, mi is készülünk az idei ponthatárhúzásra. Este nyolc órakor jövünk a ponthatárokkal - így megtaláljátok nálunk az összes egyetem összes képzésének végleges pontszámát. Ezen felül statisztikákkal és elemzésekkel is készülünk, amiből megtudhattok mindent az idei felvételi eredményeiről, pontszámairól és a hamarosan elinduló pótfelvételiről is.

Ha szeretnétek megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozzatok fel hírleveleinkre és kövessetek minket Facebookon

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.