Mi az kreditelismerés és kiknek lehet rá szüksége?

Nem minden alapképzésről vezet egyenes út a mesterre. Mutatjuk, hogy kiknek van szükség kreditelismerésre.

  • Eduline

A mesterképzés a második felsőfokú végzettségi szint, melyre akkor vehetnek fel titeket, ha legalább alapképzésben szereztetek már diplomát, vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű végzettséggel rendelkeztek.

Mesterképzésre csak akkor vesznek fel titeket, ha oklevelet szereztetek. Az oklevél-igazolás csak a felvételi eljárásban való részvételre jogosít fel. A felsőoktatási intézménybe történő beiratkozás és a hallgatói jogviszony létesítésének feltétele, hogy be kell mutatnotok a megszerzett oklevelet.

A legalább alapképzésben szerzett végzettség önmagában még nem feltétlenül elegendő arra, hogy egy adott mesterképzési szakra felvételt nyerjetek. Minden mesterképzési szak képzési és kimeneti követelményében megtaláljátok, hogy a belépéshez mely alapképzésben szerzett szakokat fogadják el előzményként.

Az előzményként elfogadott alapképzési szakok lehetnek:

  • teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehetők
  • meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehetők (azaz nem teljes kreditértékkel beszámíthatók). Fontos, hogy a nem teljes kreditértékkel beszámítható oklevelekről a felsőoktatási intézmény dönt.

Ha olyan szakon szereztek oklevelet, amely az adott mesterképzésen teljes kreditérték beszámításával elfogadható, akkor nincs szükség külön vizsgálatra, csak be kell nyújtanotok az oklevelet  és a jelentkezéshez szükséges, az intézményi meghirdetésekben meghatározott dokumentumokat.

Ha olyan oklevéllel rendelkeztek, ami nem teljes kreditértékkel számítható be, a mesterképzést meghirdető felsőoktatási intézmény kreditelismerési eljárásban vizsgálja meg, hogy az adott mesterképzési szakra történő belépéshez korábban megszerzett kreditjeitekből mennyi szakterületi kredit ismerhető el.

Ha csak a minimálisan előírt szakterületi kreditszámmal rendelkeztek, akkor felvehetnek, de a képzési és kimeneti követelményekben előírt minimális és a szükséges kreditszám különbözetét a mesterfokozat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamosan, az első két félévben, a felsőoktatási intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának Hallgatói Követelményrendszerében meghatározottak szerint meg kell szereznetek. (Ez intézményenként eltérő lehet, de az előfeltételek teljesítése érdekében valószínűleg plusz órákat kell felvennetek.)

Abban az esetben, ha a korábbi tanulmányaitok alapján nem ismerhető el a képzési és kimeneti követelményekben minimálisan meghatározott szakterületi kredit, akkor nem nyerhettek besorolást és felvételt az adott mesterképzési szakra.

A kreditelismerési eljárás a felsőoktatási intézmények hatáskörébe tartozik, ezért ha bővebb információt szeretnétek, akkor a választott intézménynél érdeklődhettek.

Lehetőségetek van az előzetes kreditelismerési eljárás lefolytatására is. Ezt is írásban tehetitek meg, de még a felsőoktatási felvételi eljárás előtt célszerű kezdeményezni az intézménynél. Ebben az esetben a kreditelismerési határozat még a jelentkezés benyújtása előtt rendelkezésre állhat, és az abban foglaltak figyelembevételével dönthetnek a továbbtanulásotokról.

Öt tipp, hogy könnyebb legyen a vizsgaidőszak

Nehezen tudtok nekiülni a tanulásnak? Most összegyűjtöttünk néhány tippet, ami hasznos lehet a vizsgaidőszakban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.