Egyetemi támogatások: ebben a keresőben találjátok az ösztöndíjak listáját

Egyetemisták vagytok és szeretnétek tisztában lenni azzal, hogy milyen támogatásokat, ösztöndíjakat igényelhettek? Itt egy ösztöndíjkereső, amiben mindent megtalálhattok.

  • Eduline

Ahogy arról már írtunk többször is, idén február 1-től 8 százalékkal (119 000 forintról 128 520 forintra) emelték a hallgatói normatíva összegét. Az már egy ideje nem kérdés, hogy jövőre további csaknem 30 százalékkal, 166 600 forintra emelik majd a felsőoktatásban egy főre számított hallgatói támogatást.

Ez az emelés érinti a tanulmányi ösztöndíjat,és a szociális támogatásokat is. Habár ez utóbbi ösztöndíj havi összege felsőoktatási intézményenként változó, de nem lehet alacsonyabb a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százalékánál. Az ösztöndíjra minden félévben újra kell pályázni. Illetve az iskolakezdő alaptámogatást is befolyásolja, melynek mértéke alapképzésben a hallgatói normatíva 50 százaléka, mesterképzés esetében pedig a 75 százaléka.

Most egy olyan oldalt ajánlunk, ahol megkereshetitek, milyen támogatásokat, ösztöndíjakat igényelhettek az egyetemeteken vagy a karon, ahol tanultok. A fFlvi egyik aloldalán ugyanis működik egy ösztöndíjkereső, ahol egyetemekre és karokra is szűkíthetitek a keresést, illetve szövegrészre is rákereshettek.

Felvi.hu

Ha kiválasztottátok a megfelelő intézményt és minden egyebet, akkor a listában részletesen megtaláljátok az ösztöndíj leírását, a jelentkezési határidőt és azt is, melyik karon igényelhetitek ezt a támogatást. Persze ha bővebb infókat szeretnétek, akkor érdemes az intézményetek tanulmányi osztályán érdeklődi a támogatásokról.

Örülhetnek az egyetemisták: jövőre tovább emelkedik a hallgatói normatíva

Tíz év után, tavaly döntött a kormány a hallgatói normatíva emeléséről - a korábbi 119 ezer forintos összeg 2020-tól pedig 166 600 forintra emelkedik majd. Itt vannak a részletek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.