Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Közel kétszázezren fizették már vissza diákhitelüket, a törlesztési idő átlagosan hét és fél év - tudta meg a Magyar Hírlap.
A 2018/19-es tanév első félévére vonatkozó adatok szerint a Diákhitel1 új hitelfelvevői 2738 szerződést kötöttek 837 millió forint értékben, így jelenleg 12 794 szerződés van érvényben, a Diákhitel2 új hitelfelvevői pedig 4670 szerződést kötöttek 1314 millió forint értékben, ezzel összesen 13 985 szerződésre folyósítottak hitelt - mondta a lapnak Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa. Hozzátette: mindkét hitelt jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe.
Elmondta azt is, hogy az érintett adósok igen fegyelmezett törlesztők, ennek is köszönhetően csökken évek óta a Diákhitel1 kamata, amely jelenleg rekordalacsony, 2,2 százalékos. A felvehető összeg tavaly emelkedett, akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.
Bednárik András emlékeztetett arra, hogy a gyes, gyed, csed időszaka alatt a Diákhitel1 kamatát átvállalja az állam, illetve mindkét diákhitelre törlesztőrészlet-szüneteltetés vonatkozik. Két gyermek vállalása esetén az anya meglévő diákhitelének felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes tartozást törlik. A külföldi részképzésre (például Erasmus-félévek, AIESEC) készülő tanulók két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét is igényelhetik. Diákhitelt negyvenöt éves korig lehet kérni és folyósítani.
Jó hír az egyetemistáknak: csökken a Diákhitel1 kamata
Az előző félévi 2,30 százalékról 10 bázisponttal 2,20 százalékra csökkentette a Diákhitel1 kamatát a 2019. január 1-jétől június 30-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.