Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette - közölte Budapest rendőrfőkapitánya pénteken budapesti sajtótájékoztatón.
Terdik Tamás elmondta, hogy a katasztrófavédelemmel végzet közös munka eredményeként megállapították: a január 23-i tűzeset szándékos gyújtogatás következménye, az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt. Ők ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek. A fiatalok közül az egyik 16, a másik kettő 15 éves - közölte.
Terdik Tamás elmondta: a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta. Ezt követően sietve távoztak a helyszínről.
Felelősen kijelenthetjük, hogy a három fiatal együttes ténykedése hozzájárult a kollégium kiégéséhez - közölte Terdik Tamás. Palotai Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a tűzoltók a riasztást követően nyolc percen belül a helyszínre érkeztek, a kollégium épülete nagy terjedelemben, több szinten égett. A tűzoltás három órán át tartott, a végleges munkák másnap délelőttig tartott, a helyszínen mintegy száz tűzoltó dolgozott. Már az oltás során sikerült meghatározniuk, hogy hol keletkezett a tűz. Vizsgálatok még mindig zajlanak. Az oltás során egy elhunyt embert, egy 45 éves családos férfit találtak - közölte.
Kérdésekre válaszolva Terdik Tamás elmondta: a fiatalokat csütörtökön fogták el, a tettüket "egyfajta heccnek" tekintették, motivációjuk ebből fakadt.
Palotai Zsolt Gábor közölte, a falhoz támasztott szivacs mögött egy használaton kívüli ajtó volt, és a mögötte lévő berendezési tárgyak is begyulladtak. Az ajtó egy lépcsőházba nyílt, amelynek tetején nyitva volt az ablak, így "mintegy kéményhatással" tudott a tűz terjedni. Ez volt az oka, hogy a tűzoltókat a kiérkezésükkor már komoly tűz fogadta.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata korábban azt közölte, a kollégiumban 125 diák lakott, de a tűzeset idején sokan nem voltak bent, mert a vizsgaidőszakban hazautaztak.
Felújítani nem lehet, újjá kell építeni a kiégett kollégiumot
Már 29 millió forint gyűlt össze a múlt héten kiégett Ráday utcai kollégium lakóinak megsegítésére.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).