Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Pénzért vállalta egy New York-i főiskolai hallgató, hogy hat gimnazista helyett megírja a felvételi tesztet. A "megrendelő" és a bérvizsgázó is rosszul járt.
1500 és 2500 dollár, vagyis 300 ezer és 500 ezer forint közötti összeget fizettek a Long Island-i Great Neck North Gimnázium végzősei az atlantai Emory Egyetem egyik hallgatójának az eredményes tesztért cserébe – adta hírül a The Wall Street Journal.
A középiskolás diákok mind olyan iskolában írták volna a felvételit, ahol nem ismerték őket. A főiskolás, Sam Eshaghoff a vizsga napján elutazott az adott intézménybe, bemutatott egy hamis személyi igazolványt, amelyen a saját fényképe, de a gimnazista diák neve szerepelt, és megoldotta a feladatokat. Volt olyan hétvége, hogy két felvételi vizsgát is elvállalt két különböző iskolában.

A 19 éves főiskolai hallgatót csalás vádjával vették őrizetbe, és elfogták a hat gimnazistát is, akik szintén büntetésre számíthatnak. A kerületi ügyészség most azt vizsgálja, más is követett-e el hasonló csalást, illetve hogy Sam Eshaghoff segített-e más végzősöknek is.
eduline
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.