Diákhitel: új törlesztési szabályok, új online szolgáltatások

Elektronikus úton is intézhetik diákhitellel kapcsolatos ügyeiket a hallgatók a jövőben az újonnan indított Diákhitel Direkt szolgáltatáson keresztül; a hitellel kapcsolatban nyáron több változás is hatályba lépett.

  • Eduline

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nyártól hatályos a törlesztőrészlet mérséklésének lehetősége maximum 24 hónapra, és bővült az engedményezés esetköre is, így az eddigieken túl kollégiumi díjra, külföldi részképzés finanszírozására és egyéb költségtérítéses tevékenységekre, képzésekre is át lehet utalni az intézményeknek az "engedményezett összeget".

Kitért arra is, hogy a célzott kamattámogatás kedvezményének egyszerűsített bírálati rendje 2012. január 1-jén lép életbe. Ennek lényege, hogy a diákhitellel rendelkező TGYES, GYES, GYED juttatásokban részesülő kismamák közvetlenül a hitelnél kérhetik a jogosultság megállapítását, és a kedvezményezett időszak alatt a diákhitel kamatterheit átvállalja az állam. Változás még, hogy az eddigiekhez képest öt év után az adójogi követelés nem évül el a tartozásoknál, de az érintettekkel igyekeznek külön megállapodásokat kötni.

Hernádi Levente

A most indított Diákhitel Direkt szolgáltatás lehetővé teszi az adatváltozások bejelentését, az egyenleg lekérdezését, vagy a hitel összegével kapcsolatos változások ügyintézését. Az új diákhitelesek számára a vonatkozó szerződés megkötésére a hiteligényléssel egyidejűleg nyílik mód. Egyidejűleg megváltozott és új arculatot kapott a diákhitel honlapja is.

Szeptember 15-ig lehet diákhitelt igényelni

A mostani tanév első hiteligénylésének határideje szeptember 15., akik még soha nem kértek hitelt, de már októberben szeretnének pénzhez jutni, eddig az időpontig kell kérelmeiket leadniuk. Akik korábban igényeltek, azoknak nem kell ismét kérelmet benyújtaniuk, de minél előbb be kell jelentkezniük tanintézményükbe, mert csak az aktív jogviszonnyal rendelkezők kapnak hitelt már az első folyósításkor. Ősszel az első folyósítási nap október 14-e lesz.

Lovas Attila vezérigazgató-helyettes beszámolt arról, hogy a diákhitel 2001-es indulása óta már közel 309 ezren igényeltek hitelt, és mintegy 86 ezren összes tartozásukat rendezték. Az előző tanévben több mint 18 ezer új igénylő volt, a legtöbb diáhkiteles a Pécsi és Szegedi Tudományegyetemre, illetve a Debreceni Egyetemre jár. Az előző tanévben a Diákhitel Központ mintegy 21,5 milliárd forint értékben folyósított hitelt ügyfeleinek, a társaság kihelyezett hitelösszege mára elérte a 219 milliárd forintot.

A diákhitellel rendelkezők 53 százaléka államilag finanszírozott képzésben vesz részt, háromnegyedük nappali tagozaton tanul, és az igénylők 55 százaléka nő, 45 százaléka férfi. A hallgatók háromnegyede az egyösszegű hitelfelvételt preferálta. Jelenleg államilag támogatott képzéseknél havi 40 ezer, költségtérítésesnél havi 50 ezer forintot lehet igényelni.

MTI 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.