Diplomával utcaseprőként? Hol dolgoznak a "pályakezdő" közmunkások?

Január elseje óta minden munkanélküli kénytelen elfogadni a felajánlott közmunkát – függetlenül attól, hogy milyen az iskolai végzettsége. Aki nemet mond, az álláskeresési járadéktól is elbúcsúzhat. Hol dolgoznak a diplomás közmunkások?

  • Eduline
2011 júniusában az 553 ezer regisztrált álláskereső közül 31 ezer ember (5,6 %) rendelkezett diplomával. A pályakezdő munkanélküliek között még magasabb (7 %) volt felsőfokú végzettségűek aránya.

A Foglalkoztatási Hivatal július 20-i adatai szerint összesen 81 ezren dolgoznak közfoglalkoztatottként Magyarországon, 2,4 százalékuk, vagyis 1962-en diplomások. A közmunkások száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmagasabb (13 534), itt két százalékuknak, vagyis 282 állásnélkülinek van felsőfokú végzettsége. A legkevesebben, 1091-en Győr-Moson-Sopron megyében vesznek részt a közfoglalkoztatásban, itt viszont már négy százalék a felsőfokú végzettségűek aránya. A listát Budapest vezeti: bár csak 1160-an dolgoznak közmunkásként, a diplomások arány meghaladja az öt százalékot.

A diplomás közmunkások zöme – a Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint – adminisztrátorként dolgozik, sokan végeznek egyéb irodai és ügyintézői munkát, és vannak, akik pedagógusasszisztensi és gyermekfelügyelői feladatokat látnak el. Több mint kétszáz, egyetemet vagy főiskolát végzett munkanélküli azonban alkalmai segédmunkát végez, hatvanöten pedig a takarítói munkáért „cserébe” kapják meg álláskeresési járadékukat. Hány hónap alatt találnak munkát a diplomás pályakezdők? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Közmunkás - van, akinek nem jut iskolai végzettségének megfelelő munka
MTI / Mohai Balázs

Végzettségnek megfelelő közmunka?

Az eduline által megkérdezett munkaügyi központokban azt állítják, minden álláskeresőnek próbálnak olyan munkát találni, ami megfelel iskolai végzettségüknek – igaz, ez nem mindenhol sikerül. „Diplomával rendelkező ügyfeleket kommunális, segédmunkás munkakörre eddig nem közvetítettünk, de elképzelhetőnek tartom, hogy kisebb településeken alacsonyabb a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörök aránya, így ott előbb fogynak el ezek az álláshelyek” – mondta Szegedi Szilárd, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ pécsi kirendeltségének osztályvezetője.

Veszprém megyében jelenleg hatvankilenc felsőfokú végzettségű közmunkás dolgozik. A megyei munkaügyi központ munkatársa, Hanich Izabella szerint a szakképzett munkanélküliek többsége csoport- vagy brigádvezetői feladatokat lát el. Pethe Tamás, a debreceni közfoglalkoztatást végző DEHUSZ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szerint Debrecenben sem „aljamunkát” végeztetnek a diplomásokkal. „A magasabb végzettségűek munkavezetőként dolgoznak, nekik nem kell utcát seperni. Ők felügyelik a dolgozókat, leigazolják a munkák elvégzését, nyilvántartják az összegyűjtött szemeteszsákok számát és lerakásának helyét” – mondja.

A diplomás munkanélküliek többsége irodai munkát kap
Túry Gergely

Diplomás pályakezdők – belebetegednek a munkanélküliségbe

Az eduline által megkérdezett szakemberek szerint korábban csak az 50-55 év feletti korosztályból kerültek ki magasabb iskolai végzettségű közmunkások, ma azonban már diplomás pályakezdők is végeznek közmunkát. „Az állástalan fiatalok a sokéves tanulás után lealacsonyítónak érzik a közmunkát, ezért nem is szívesen regisztrálnak a munkaügyi központokban” – mondja Fejér Noémi pszichológus, munkaerő-piaci tanácsadó.

Szerinte a közmunkát nem végső megoldásként, hanem átmeneti lehetőségként kell felfogni. „A munkanélküli életformából sokkal nehezebb visszaszokni a hétköznapokba, és a munkaadók is szívesebben alkalmaznak olyanokat, akik az elmúlt hónapokat munkával töltötték ahelyett, hogy otthon ültek volna” – teszi hozzá. A 25 éves Ildikó - aki fél éve végezte el a Szegedi Tudományegyetem egyik tanárszakát - nem így gondolja. "Egy ilyen munka végképp legyalulná az önbizalmamat, ami egyébként is megrendült a hat hónapja tartó sikertelen álláskeresés miatt" - mondja.

Szűcs Dóra

eduline

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.