Pécsi egyetemi lövöldözés: szerdán kezdődik a tárgyalás

Szerdán kezdődik a Baranya Megyei Bíróságon a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának tárgyalása, a gyógyszerészhallgatót emberöléssel vádolják.

  • Eduline

A vádirat szerint G. Ákos gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának Biofizikai Intézetében lövöldözni kezdett: megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. 

A háromnapos tárgyalásra a Baranya Megyei Bíróság a vádlotton kívül ötvenöt tanút, valamint hat igazságügyi orvos- és pszichiáter szakértőt hallgat meg. Hajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője korábban úgy nyilatkozott, a pert páratlan médiaérdeklődés övezi, ezért a bíróság a tárgyalásokat a legnagyobb teremben tartja, ahol nyolcvan fő fér el az eljárás megzavarása nélkül, ebből harminc helyet az újságíróknak tartanak fenn. 

Háromezer oldalas iratanyag

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint az ügy iratanyaga háromezer oldalas. A nyomozás során nyolcvan tanú tett vallomást, féltucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg, így az ámokfutás pontos okát a mai napig nem ismerik. Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott.

 

Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor. Mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, ezért büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetést.

eduline
Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.