szerző:
Eduline

Nemzetközi tanulmányok kihelyezett mesterszakot indít 2011 februárjában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF).


A Sapientia Egyetem kolozsvári központja
©
A mesterszakra jelentkező diákok a BGF hallgatóiként a Sapientia egyetem kolozsvári helyszínén, magyar nyelven tanulhatnak, a levelező tagozatos képzésben mindkét intézmény oktatói közreműködnek. Az első évfolyam 2011 februárjában kezdheti meg tanulmányait; harinc hallgató államilag támogatott, húsz hallgató pedig költségtérítéses képzésben vehet részt.

A Budapesti Gazdasági Főiskola két éve indította el Magyarországon a nemzetközi tanulmányok mesterképzést. A két évfolyamon Budapesten jelenleg több mint kétszáz hallgató tanul.

"Fontosnak tartjuk, hogy a határon túli magyar fiatalok is olyan korszerű magyar nyelvű elméleti és gyakorlati képzésben részesüljenek, amelynek segítségével sikerrel állják meg helyüket a nemzetközi kapcsolatok terén" - mondta Sándorné Kriszt Éva, a főiskola rektora. A mesterszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a BGF közötti oktatási-tudományos együttműködés eredményeként, a Magyar Akkreditációs Bizottság engedélyével, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával indulhat el.

MTI