szerző:
Eduline

Visszakerült talapzatára, a győri Széchenyi István Egyetem elé hétfő reggel Varga Imre Ikarosz-szobra, amelyet tavaly szeptemberben, a területen folyó építkezés miatt emeltek le posztamenséről.

A közel ötméteres, zalahalápi bazalt talapzaton álló, három-négy méter magas, több mázsás bronzalkotás azt a pillanatot örökíti meg amikor Ikarosz - sárkányrepülővel - nekirugaszkodik a levegőnek.

©
   
Szekeres Tamás rektor a csepergő esőben a munkálatokat figyelemmel kísérő újságíróknak elmondta, hogy azért is jelképe a főként mérnököket képző intézménynek a szobor, mert a fiatalok és a mérnökök egyik fő törekvését jelképezi: a lehetetlenre törekvést.

©
   
A mű érdekességeként említette, hogy maga az alkotó is a műszaki tudományok ismerője, hiszen repülőmérnöki végzettséget is szerzett egykoron.

MTI