A végzettek harmada nem kap diplomát

Hiába tette le a záróvizsgát a hallgatók 30 százaléka, nyelvvizsga hiányában nem kaphatott diplomát - írja a hétfői Népszabadság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium összesítése alapján.

  • Eduline
A lapnak Dux László, a tárca felsőoktatási helyettes államtitkára elmondta: az agrár- és a művészeti felsőoktatási intézményekben a legrosszabb a helyzet, ahol a hallgatók több mint fele nem vehette át oklevelét a nyelvvizsga hiánya miatt.

Az adatokat azonban nem szakonként, hanem intézményenként kérték be, így ebből csupán az derül ki, hogy miközben az egyetemek és a főiskolák többségén 30-40 százalék körül mozog a diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapott hallgatók aránya, addig tíz százalék alatti az arány az ELTE-n, a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Rendőrtiszti Főiskolán. A legjobb eredménnyel a Semmelweis Egyetem büszkélkedhet, ahol mindössze a hallgatók 3 százaléka nem vehette át ilyen okból diplomáját.

mti

 

 

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.