300 ember ellen emelhetnek vádat a diplomahamisítási-ügyben

Háromszáz ember elleni vádemelési javaslattal zárult az, a még 2007-ben indult nyomozás, amelynek három fő gyanúsítottja a legkülönfélébb végzettségeket bizonyító okiratokat készített anyagi ellenszolgáltatás fejében – számolt be a nyomozás eredményeiről Kovács Veronika főhadnagy csütörtökön Budapesten.

  • Eduline

A BRFK gazdaságvédelmi osztályának nyomozója a sajtótájékoztatón elmondta: a majdnem tökéletes minőségű hamisítványokat, amelyek a kishajó-vezetői engedélytől a jogász diplomáig terjedtek, közvetítők útján juttatták el a több száz megrendelőhöz. A házkutatáskor lefoglalt gépsorokkal és alapanyaggal további 5-6 ezer hamis okiratot tudtak volna készíteni – mondta Kovács Veronika.

A főhadnagy közlése szerint a rendszer piramisszerűen működött, a csúcsán az iratokat gyártó három ember állt, akik közül kettőt hasonló bűncselekmények miatt már elítéltek. A bizonyítványok ára nem függött attól, hogy milyen végzettséget tanúsít, az árát az határozta meg, hogy a megrendelőhöz hány közvetítőn keresztül jutott el.

A három fő gyanúsított a 2007-ben indult nyomozás adatai szerint havonta mintegy kétmillió forintos forgalmat bonyolított le. Bizonyíthatóan több száz okiratot készítettek, de már a 90-es évektől közokirat-hamisításból éltek - mondta a főhadnagy. Azt, hogy pontosan hány hamis diplomát, nyelvvizsga-, érettségi-, szakmunkás bizonyítványt készíthettek, az ügy főnyomozója nem tudta megmondani, mert az elévülési idő miatt már nem vizsgálódhattak. Viszont, amennyiben bizonyítható, hogy még 2007 előtt vásárolt okirattal történt visszaélés, eljárást indíthatnak - tette hozzá.

Kovács Veronika közlése szerint a közgazdász diploma vezette a "toplistát", de leginkább nyelvvizsga-bizonyítványokat készítettek. Volt aki érettségi bizonyítványt, mások diplomás ápoló, jogász, vagy mélyépítő egyetemi végzettséget tanúsító okiratot rendeltek. A hamisítók személyazonosításra alkalmas iratokat, tehát igazolványokat nem készítettek.

Mint kiderült: azok a cégek, intézmények, ahol a hamis diplomával rendelkezők dolgoztak, elhelyezkedtek, nem ellenőrizték vissza az okirat hitelességét. A főhadnagy ezzel kapcsolatban megjegyezte: az iratok olyan tökéletes hamisítványok voltak, hogy a szakértő is csak hosszas vizsgálat után tudta megállapítani, azok nem eredetiek.

A hamisítók APEH-igazolásokat is készítettek, ezzel az okirattal a megrendelők további bűncselekményeket, például hitelfedezeti csalást, jogosulatlan gazdasági tevékenységet, csalás követtek el. A BRFK tavaly decemberben 157 ember ellen vádemelési javaslattal zárta a nyomozást, majd a napokban újabb 150 ember ellen továbbította hasonló javaslattal az iratokat az ügyészségnek. Kovács Veronika azt mondta, az elkövetkezendő hetekben újabb száz embert akarnak az üggyel összefüggésben gyanúsítottként kihallgatni, és házkutatásokat tartani.

A hamis okiratot készítő három férfi börtönbüntetésre, míg a hamis okiratot megrendelők pénzbüntetésre számíthatnak - mondta a főhadnagy.

mti

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.