Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A washingtoni egyetem professzoai világszintű felfedezést tettek.
„A negatív tömeg az, amikor meglöksz valamint és az feléd indul el gyorsulva. Ez olyan, mintha a rubídium egy láthatatlan falnak ütközött volna.” - magyarázta Michael Forbes a Washington Állami Egyetem társprofesszora.
A 444 számolt be arról, hogy sikerült az amerikai egyetem fizikusainak létrehozniuk a negatív tömegű folyadékot. Fő jellemzői közé tartozik az, hogy a rá gyakorolt erőhatással ellentétes mozgást végez. Ezzel Newton II. törvényét, miszerint a test, amire erő hat ugyan olyan irányba gyorsul, mint ami az erő iránya, megdöntésre került.
A kísérleti folyamat során a kutatók rubídiumatomokat abszolút nullához (mínusz 273 Celsius-fok) közeli értékre hűtötték le, létrehozva ezzel egy Bose-Einstein-kondenzáció bozonokból álló híg gáz állapotú anyagot. Ebben az állapotban a részecskék nagyon lassan mozognak, és a kvantummechanika elveit követve hullámként viselkednek. Az így létrehozott szuperfolyékony anyagnak súrlódásmentes a folyadékállapota, azaz a folyadék energiaveszteség nélkül tud áramlani. - írja a 444.
5 nő, akik nélkül nem lenne ma informatika
Bár az informatika területét inkább a férfiaknak tulajdonítják, a világ első számítógépes programját mégis egy nő hozta létre. És a női nem számos képviselője alkotott még maradandót e területen. A világ első száímtógépes programját egy nő készítette Ada Lovelace, bár egy férfi munkájának köszönhetően, 100 évvel a számítástechnika "elindulása" előt, már kifejlesztette egy valószínűleg programozható algoritmust.
Ez volt az első alkalom, hogy teljesen sikerül uralni ennek a negatív tömegnek a természetét. Ennek segítségével egy új eszköz került a kutatók kezébe ahhoz, hogy a világűrben zajlódó negatív tömeg jelenségét jobban megértsék, így például a fekete lyukakat és a neutroncsillagokat.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).