Három feltétel, aminek teljesülnie kell, ha szeretnétek visszaigényelni a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díját

Nem mindegy, hogy meddig adjátok le a kérelmet, ahogyan az sem, hogy mennyi idősek voltatok a vizsga napján, illetve milyen típusú jogosítványt szereztetek.

  • Tóth Alexandra

Ahhoz ugyanis, hogy visszaigényelhessétek a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjának egy részét, a vizsga letétele után egy évetek van benyújtani a kérelmet. Azt azonban fontos tudnotok, hogy a támogatás csak akkor jár, ha a vizsga napján még nem töltöttétek be a 20. életéveteket, valamint ha „B” kategóriás jogosítványról van szó.

Mekkora összeget igényelhettek vissza?

A támogatás maximális összege 25 ezer forint. Mivel az elméleti tanfolyamért általában 25-45 ezer forintot kell fizetni, a KRESZ-vizsga pedig országszerte 4600 forintba kerül, így az összeg nyilván nem fedezi az egészet, de segíthet a kiadások csökkentésében.

Mennyibe kerül egy jogosítvány megszerzése?

Nagyjából 220-260 ezer forinttal kell kalkulálnotok, de iskolától és az esetleges pótóráktól, vizsgaismétlésektől függően ez akár ennél jóval borsosabb is lehet. Az idei árakról itt írtunk részletesebben:

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.