Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Mitől függ, hogy az állami és a költségtérítéses szakokon milyen ponthatárt húznak? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

Orvosi egyetemre jelentkeztem, nem kizárólag államilag támogatott képzésre. Tavaly azonban az összes egészségügyi szakon megegyezett az állami és a fizetős képzés ponthatára. Látnak-e arra reális esélyt, hogy idén már ne legyen érvényben a tavalyi rendelet, s kaphassunk lehetőséget önköltséges képzésen?
Sajnos csak találgatni lehet. A szakos kapacitás és a jelentkezők pontszáma alapján dől el, hogy ki férhet be az adott szakra, alap- és osztatlan képzésen viszont nem tudni előre, hogy a kapacitásból hány fő lesz az állami ösztöndíjas, és mennyi az önköltséges hallgató. Ez egészen a ponthatárhúzásig nem is derül ki, akkor pedig az oktatásért felelős miniszter, jelenleg Balog Zoltán határozza meg rendeletben. Előfordulhat, hogy a döntés értelmében az egész szakot állami ösztöndíjas hallgatókkal töltik fel, és az is, hogy a költségtérítésesnek magasabb lesz a ponthatára.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.