Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Véget ért az írásbeli, elkezdődtek a szóbelik, de mikor tudják meg a középiskolába felvételizők, hogy kit hova vettek fel?
Mikor tudják meg a diákok, hogy hová kerültek be?
A felvételizőknek 2018. április 27-éig minden olyan középfokú iskola írásbeli értesítést küld, ahová jelentkezési lapot adott be.
Mikortól lesz nyilvános az ideiglenes rangsor?
Az Oktatási Hivatal a beérkezett tanulói adatlapok alapján készíti el iskolánként a jelentkezők listáját, amelyet a középfokú iskolák rendelkezésére bocsát 2018. március 23-áig. Ezután a középfokú iskola igazgatója a jelentkezők listájának felhasználásával tanulmányi területenként elkészíti az ideiglenes felvételi rangsort.

Mikor van a módosítási időszak?
A módosításra a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerben van lehetőség 2018. március 21-én és 22-én, a felvételi lapok kitöltésével megegyező módon, azaz: az általános iskola 8. évfolyamán tanulók valamint azon 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők, akiknek felvételi lapjait az általános iskola készítette el, a módosítást szintén a tanuló általános iskolájában végezhetik el - olvasható a hivatal oldalán.
A módosítás során tanulmányi területet törölni nem lehet, azonban azok eredetileg beírt sorrendje átalakítható, illetve új tanulmányi terület felvételére is van lehetőség, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely az eredeti tanulói adatlapon szerepelt.
Több ezer diákra vár újabb vizsga: szóbeli felvételin kell bizonyítaniuk
Március 13-ig tarthatnak szóbeli felvételit a középiskolák, több ezer diákra vár újabb próbatétel. Szóbeli vizsgát csak az a gimnázium vagy szakgimnázium szervezhet, amelyik korábban előírta a központi írásbeli vizsgán való részvételt, és a jelentkezők száma több mint kétszeresen meghaladja a felvehető diákok számát. A szóbeli vizsgát csak az írásbeli vizsgák lebonyolítása után a meghatározott időszakban - 2018.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.