Újabb változás: 2013-tól kötelező az alkalmassági vizsga az egyetemek tanári képzésein

A 2013-as felvételin már pályaalkalmassági vizsgát is kell tenniük azoknak a diákoknak, akik osztatlan tanárképzési...

  • Eduline
hvg.hu

A 2013-as felvételin már pályaalkalmassági vizsgát is kell tenniük azoknak a diákoknak, akik osztatlan tanárképzési szakra jelentkeznek - például előre meg kell írni egy motivációs levelet, amelyet a jelentkezési lappal együtt kell elküldeni. Ennek tartalmaznia kell az egyéni életútra és a karrierre vonatkozó terveket, illetve azt, hogy a jelentkező miért akar tanár lenni. Hogyan változik 2013-ban a tanárképzés rendszere? Összefoglalónkat itt találjátok, a végleges kapacitásszámokat pedig itt és itt nézhetitek meg.

A vizsga három részből áll: egy pedagógiai témájú szöveg alapján egy konkrét nevelési helyzet értelmezése, egy szabadon választott pedagógiai jellegű olvasmányról szóló beszámoló - ennek hossza 15-20 perc -, végül pedig beszélgetés a motivációs levél alapján.

Nem minden egyetemen kell vizsgázni

Aki több osztatlan tanárszakra, illetve több intézménybe is jelentkezik, annak csak azon az egyetemen, főiskolán kell alkalmassági vizsgát tennie, amelyet első helyen jelöltet meg a jelentkezési lapon. A háromfős bizottság az intézmény oktatóiból áll, a vizsga eredménye „alkalmas" vagy „nem alkalmas" lehet, aki nem felel meg, azt nem lehet felvenni osztatlan tanárképzésre.

Nyilatkozni kell arról is, hogy a jelentkezőnek nincs olyan betegsége, amely akadályozná a felsőoktatási tanulmányok folytatásában, beleértve az egyéves szakmai gyakorlatot is. Az alkalmassági vizsgák időpontját a felvi.hu-n teszik közzé, az általános szakleírások még szerkesztés alatt vannak.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.