Ez történik, ha több szakon is eléritek a ponthatárt

Ha jó tanulók vagytok, jól sikerült az érettségitek és vannak többletpontjaitok, szinte biztos, hogy több megjelölt szakon is eléritek a ponthatárt az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mi történik ebben az esetben.

  • Székács Linda

Szinte biztos, hogy több egyetemre és több megjelölt szakra is bekerülnétek a pontjaitok alapján, ha a középiskolai éveitek alatt szorgalmasak voltatok, jól sikerültek az érettségi vizsgáitok, emelteztetek egy-két tantárgyból, és van például nyelvvizsgátok vagy valami olyan sport- vagy tanulmányi versenyeredményetek, amiért többletpontokat kaphattok.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy a felvételi után ti dönthetitek el, hogy végül melyik szakra mentek azok közül, amiken elértétek a húzott ponthatárt. Egy felvételiző ugyanis csak egy képzésre kerülhet be; mégpedig az első olyanra a jelentkezési listájából, amin a pontszáma elérte vagy meghaladta a központilag húzott ponthatárt.

Nagyon fontos tehát, hogy a listátokon szereplő egyetemek és szakok preferencia sorrendben legyenek, tehát az első helyen az a képzés szerepeljen, amire a legjobban szeretnétek bekerülni.

Ha ez most nem így van, a felvételi ügyintézési időszaka alatt egyszeri alkalommal van lehetőségetek módosítani a sorrenden. Ezt legkésőbb július 10-ig tehetitek meg.

Eddig az időpontig változtathattok a sorrenden, feltölthettek olyan dokumentumokat, amiket a jelentkezési határidő után szereztetek, módosíthatjátok a személyes adataitokat, illetve visszavonhattok egy-egy, vagy akár az összes jelentkezési helyetek.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.