Ezekkel a vizsgákkal folytatódik az érettségi: mutatjuk az első infókat a mai feladatokról

Elkezdődött az írásbeli érettségi vizsgák második hete, délelőtt informatikából és digitális kultúrából vizsgáznak a diákok. A mai informatika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.

  • Székács Linda

Délelőtt informatika és digitális kultúra, délután belügyi rendészeti ismeretek és ének-zene - ezekkel a tantárgyakkal indul az írásbeli érettségik második hete. Az idei érettségi vizsgaidőszakban több mint 111 ezer diák méretteti meg a tudását, a kötelező vizsgákon azonban már túl vannak a végzős tanulók, hiszen a múlt hét folyamán mintegy 75 ezren adtak számot a tudásukról magyarból, matekból, történelemből és angol, valamint német nyelvből. Ezen a héten már csak néhány ezren - sőt, bizonyos tárgyakból csak néhány százan - vizsgáznak.

Az informatika és a digitális kultúra középszintű érettségik feladatlapjait már látjuk is, hiszen ezen a héten a vizsgák a múlt héttel ellentétben hétfő reggel már nem 9-kor, hanem 8-kor kezdődtek.

Az informatikából vizsgázó tanulóknak többek között meg kell oldaniuk egy madáretetéssel kapcsolatos dokumentum- és táblázatkezelést igénylő feladatot, de kaptak képszerkesztést kérő, filmekhez kötődő feladatot is, és elő kell venniük némileg a kémiai elemekkel kapcsolatos tudásukat is egy adatbázis készítéséhez. Azoknak a diákoknak, akik digitális kultúrából érettségiznek először egy buszokról szóló feladatot kell megoldaniuk szövegszerkesztő program segítségével, de a későbbiek során alakzatokat is kell készíteniük és betűkitaláló játékot is kaptak.

A legfrissebb információkért az informatika- és digitális kultúra érettségivel kapcsolatban kövessétek az Eduline-t, hiszen a vizsgák után hozzuk a feladatlapokat és szaktanárral is beszélgetni fogunk az informatika fontosságáról.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2023-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

A korábbi érettségi vizsgák megoldásait itt találjátok:

 

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.