Mit kell vállalnia cserébe annak, aki állami ösztöndíjas képzésen szeretne tanulni?

Elindult az egyetemi felvételi és ahogy korábban, úgy idén is sokan próbálnak majd meg állami ösztöndíjas helyet szerezni. De mit kell vállalni cserébe az "ingyenes" félévekért? Mutatjuk.

  • Eduline

A felvételi tájékoztatóban midén is külön fejezetet kapott az állami ösztöndíjas képzési forma. Ez alapján a magyar állami ösztöndíjas hallgató köteles

  • az adott képzésen legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül megszerezni az oklevelet (oklevélszerzési kötelezettség), ÉS
  • az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa magyar állami ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani (20 éven belüli hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség).

Mit jelent ez pontosan?

Az első feltétel azt, hogy például egy 6 féléves szakot legfeljebb 9 félév alatt el kell végeznetek.

A másik feltétel, hogy az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általatok magyar állami ösztöndíjasként igénybe vett félévek idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt folytattok. Azaz egy 6 vagy 7 féléves alapképzés ugyanennyi itthon ledolgozott félévet jelent majd. Ez az úgynevezett 20 éven belüli hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség.

Ha ezt nem teljesítitek, akkor a 20 év leteltét követően kötelesek vagytok visszafizetni (de csak akkor, ha eltelik a 20 év és nem dolgoztatok Magyarországon) az igénybe vett magyar állami (rész)ösztöndíjnak – évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt – összegét. Amennyiben részben teljesítitek csak ezt a kötelezettséget, akkor a visszatérítendő összeg a munkában töltött napoknak megfelelően arányosítva lesz kiszámolva.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.