Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Most, hogy megvan minden papír és eredmény, elkezdődik az utolsó pontszámítási hajrá. Ha még tipródtok, mutatunk egy olyan esetet, amikor a sorrendmódosítás lehet, hogy nem a legjobb megoldás.
Nem biztos, hogy a módosítás a megoldás akkor, ha az érettségi eredményeitek miatt mérlegeltek, például összehasonlítjátok a pontokat az előző év(ek)ben kihirdetett ponthatárokkal.
Ezzel óvatosan kell bánni, a végleges ponthatárokat ugyanis nagyon sok tényező befolyásolja: az adott szakra jelentkezők száma, az intézmények által oda felvehető létszám (kapacitás), a többi jelentkező pontszáma, de még az is, hogy ők hányadik helyre sorolták ugyanezt a képzést - hívja fel a figyelmet a Felvi.
Tehát amiatt, mert úgy gondoljátok, hogy a pontjaitokkal nincs esélyetek bejutni, nem érdemes hátrébb sorolni az amúgy nagyon vágyott szakot. A fentiek miatt ugyanis előfordulhat, hogy a pontjaitok mégis elegendőek lesznek, ám mivel időközben hátrébb rangsoroltátok, ezért valamelyik kevésbé vágyott, de (a módosítás miatt) a sorrendben előrébb szereplő intézménybe juttok be.
Arról, hogy felvételizőként milyen teendőitek lehetnek ma még, itt olvashattok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.