Felvételi pontszámítás: 50+50+28=100

Nem, a címben szereplő összeadást nem írtuk el. A felvételin ugyanis a többletpontokkal maximum 100 pontot szerezhettek. Igen, még akkor is, ha ennél többre lennétek jogosultak.

  • Tóth Alexandra

A 2021-es felvételin - csak úgy, mint a korábbi években - az alap- vagy osztatlan képzéseken, illetve a felsőoktatási szakképzéseken is maximum 500 pontot szerezhettek. Ebből 200-200-at a tanulmányi, valamint az érettségi pontok tesznek ki, 100-at pedig a pluszpontok.

Többletpontot kaphattok emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, esélyegyenlőség jogcímen, felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, tanulmányi és művészeti versenyeken elért eredményért, sporteredményért és szakképesítésért is.

Fontos azonban, hogy ezekkel akkor is csak 100 pontot gyűjthettek, ha a különböző jogcímeken járó pontok összege ezt meghaladná. Vagyis, hiába tesztek például két tárgyból is emelt szintű érettségit, amiért 50-50 pontot kaphattok, és van mellette még egy nyelvvizsgátok is, utóbbiért már nem kaptok pluszpontot.

Viszont a jelentkezés során érdemes minden igazolást leadnotok az E-felvételi rendszerébe, ami többletpontra jogosít benneteket, ugyanis a pontszámítás a számotokra legkedvezőbb módon fog történni. Illetve arról sem szabad megfeledkezni, hogy az egyes szakokon szerezhető többletpontok listája is eltérhet. Szakképesítésért például csak abban az esetben jár a pluszpont, ha a képzési terület intézményei erről közösen úgy határoztak. A felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél után kapható többletpontokkal pedig akkor számolhattok, ha nem az oklevélből történik a pontszámítás, illetve azonos képzési terület szakján tanulnátok tovább.

Arról, hogy pontosan miért és mennyi többletpontot kaphattok, itt nézhetitek meg.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.