Melyik az az égitest, amit a hobbicsillagászok is először "felfedeznek"?

A középszinten vizsgázók már a második feladatsort oldják. A mai földrajz érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának.

  • Eduline

A második feladatrészben előkerülnek az égitestek, a földrajzi koordináták és a hőmérsékletváltozás is - ez utóbbihoz a középszinten érettségizőknek diagramokat is elemezniük kell. Ezen felül kaptak kérdéseket a földrajziövezetességről és a népességszám-változásról is.

Az első 20 perces rész után jön a II. feldatsor, amit 80 perc alatt kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak.

A 100 perceses vizsga második rész már egy összetettebb feladatsor, itt nem a topográfia van elsősorban a középpontban. Azonban itt már elővehetik a diákok a segédeszközöket. A II. feladatlaphoz szükséges segédeszközök: középiskolai földrajzi atlasz, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép, körzőt és vonalzót nektek kell vinnetek. Amennyiben az egyes feladatokhoz egyéb információkra, pl. adatokra, szemelvényekre van szükség, azt a feladatsornak mindig tartalmaznia kell. Arról, hogy itt mi kerülhet elő, itt írtunk le mindent.

A feladat első részéről itt írtunk bővebben.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.