Németérettségi: szabályok, pontszámítás, feladatok

A héten utoljára összeszedtük nektek az összes információt, amit tudni lehet a mai németérettségiről. Több mint 15 ezren vizsgáznak.

  • Eduline

Ma német nyelvből középszinten 12 664-en, emelt szinten 3043-an érettségiznek. A vizsga, ahogy megszokhattátok, 9 órakor kezdődik.

Az írásbeli, mint a nyelvi feladatlapoknál szokás, 4 feladatsorból áll: olvasott szöveg értéséből, nyelvhelyességből, hallott szöveg értéséből és egy íráskészséget mérő feladatsorból. Ezeket ebben a sorrendben fogjátok megkapni, és középszinten 180 percetek (60, 30, 30, 60), emelt szinten 240 percetek (70, 50, 30, 90) lesz megoldani őket. Az első két részben ez az idő 3-4 feladatra, a harmadikban 2-3, az utolsóban 2 feladatra oszlik el. A második rész, azaz a nyelvhelyességi feladatok után lesz egy 15 perces szünet, amikor kicsit kifújhatjátok magatokat. Használjátok ki, mozgassátok át magatokat, igyatok-egyetek egy kicsit. 

Hány pontot szerezhettek?

Középszinten összesen 117 pontot lehet szerezni: az olvasott szöveg értése, a hallott szöveg értése és az íráskészség feladatsorai egyenként 33 pontot érnek, a maradék 18 pontot pedig a nyelvhelyesség teszi ki.

Emelt szinten ettől kicsit eltérnek a pontok, itt a szövegértésért, a nyelvhelyességért, a hallgatásért és az íráskészségért is 30-30 pont jár, azaz összesen 120 pont szerezhető a vizsgán.

Mit használhattok a vizsgán?

Segédezközként egyedül szótárt használhattok, ami lehet egy-vagy kétnyelvű nyomtatott példány is, a lényeg, hogy ha használni szeretnétek, mindenképp vinnetek kell a sajátotokat, ugyanis a helyszínen nem biztosítanak nektek. De figyelem: ezt is csak a feladatlap utolsó részében, az íráskészségnél szabad használni, az első három rész megoldásában csak a saját tudásotokra számíthattok. 

Az értékelés minden esetben egy központi javítási útmutató alapján történik, amiben részletesen le van írva, hogy milyen tartalmi elemekben kellett benne lenniük a megoldásokban, illetve több jó válasz esetén melyek fogadhatók el helyesnek. 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.