Kik jelentkezhetnek pótfelvételin? Itt vannak a szabályok

A 2020-as év a pótfelvételin is hoz majd változásokat, bár még konkrét részletekről nem, azért a jelentkezés szabályairól lehet tudni.

  • Eduline

Bár ahogyan az korábban kiderült, az idei pótfelvételi más lesz, mint az eddigiek: az elmúlt évektől eltérően több, állami ösztöndíjas képzési területre is lehet majd jelentkezni. Ettől függetlenül azonban, fontos, hogy tudjátok, hogy csak abban az esetben élhettek ezzel a felvételi lehetőséggel, ha az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztetek, vagy egyetlen szakra sem kerültetek be sikeresen.

Ahogyan azt a korábbi évekből tapasztaltuk, néhány napon belül megnyithatják a pótfelvételi jelentkezési felületet is. Valószínűleg augusztus elejéig lehet majd jelentkezni valamely pótfelvételin meghirdetett képzésre, a pótfelvételi döntés pedig augusztus 20-a után várható. Amint kiderülnek a pontos infók, írni fogunk róla.

A hagyományos felvételi véget ért, ősztől 68 112-en kezdhetik el a felsőfokú tanulmányaikat - ez több mint tízezerrel kevesebb a tavaly felvettek számánál.

Felvételi ponthatárok: Itt van minden tudományterület összesített pontja egy helyen

Összegyűjtöttük a különböző tudományterületek 2020-as felvételi ponthatárait.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.