Hány ponttól lehetett bekerülni tavaly a gazdálkodási és menedzsment szakokra?

A 2020 szeptemberében induló egyetemi, főiskolai képzésekre 91 460-an jelentkeztek, a legtöbben, 57 799-en alapképzést jelöltek meg első helyen. A legnépszerűbb szak az idei felvételin is a gazdálkodási és menedzsment volt, ezért megnéztük, hogy tavaly hány pontot kellett elérni a különböző egyetemeken.

  • Eduline

Táblázatba foglaltuk nektek néhány egyetem gazdálkodási és menedzsment képzésének tavalyi ponthatárait.

A képzést indító intézmény2019-es ponthatárok, államilag támogatott, nappali tagozatos alapszakon
BCE-GTK (Budapest)449
BGE-GKZ400
BME-GTK400
DE-GTK401
DUE403
EKE-GTK (Eger)400
ELTE-GTI400
SZIE-GTK (Gödöllő)415
PTE-KTK400
KRE-ÁJK418

Idén is több alap- és osztatlan szakon húztak előzetes ponthatárt, ami azt jelenti, ezeken a szakokon csak akkor kerülhettek be állami ösztöndíjas helyre, ha eléritek ezt. Az önköltséges képzésekre ezek a ponthatárok nem vonatkoznak. Azonban ne feledjétek, az előző években is előfordult, hogy az előzetes ponthatárokon módosítottak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján. Az előzetes ponthatárokról itt olvashattok részletesebben.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Nyelvvizsga a felvételin: ezek a legfontosabb és legújabb változások

Nem kötelező megvárni a nyelvvizsga-bizonyítvány elkészülését a 2020-as felvételin. Újabb kormányrendelet jelent meg az átmeneti szabályokról.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.