Emelt szintű érettségik: hogyan tehettek észrevételt az írásbelivel kapcsolatban?

Ki dönt az emelt szintű írásbeli dolgozatokkal kapcsolatos észrevételekről? Olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

Jó napot! Szeretnék észrevételt tenni az egyik emelt szinten tett érettségimmel kapcsolatban. Úgy gondolom, vannak olyan feladatok, amikre nem kaptam meg minden pontot. Kihez kell fordulnom az ügyben és ki dönt a kérdésben?

Emelt szintű vizsga esetén a vizsgázónak a kijavított vizsgadolgozatra benyújtott észrevételét a vizsgadolgozattal együtt az igazgató a lehető legrövidebb időn belül megküldi a kormányhivatalnak - írja az Oktatási Hivatal a kérdésről.

Ugyanis az emelt szintű írásbeli vizsgadolgozat javítására benyújtott észrevétel esetén a kivizsgálás a kormányhivatal feladata. A kormányhivatal az észrevétellel érintett feladatot egy olyan szaktanárral, aki a dolgozat értékelésében eddig nem vett részt a javítási, értékelési útmutató alapján újraértékelteti.

A szaktanár megállapítja az általa javasolt pontszámot, amely a korábbiakban megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányban is eltérhet. Ezt követően az értékelésének eredményét a kormányhivatal megküldi a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának, aki továbbítja azt a vizsgabizottság elnökének. A tájékoztató értekezleten pedig benneteket is tájékoztatni kell a szaktanári értékelésről.

Fontos dátum a felvételizőknek: mikor derülnek ki a végleges ponthatárok?

Az érettségik múlt héten véget értek, a felvételi azonban még javában tart. A tavaszi ügyintézési időszakban még van időtök pótolni a hiányzó dokumentumokat és a többletpontokhoz szükséges papírokat. De mikor derülnek ki a ponthatárok?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.