Ezek voltak a középszintű történelemérettségi esszétémái az elmúlt négy évben
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Megválaszoljuk a kérdést, ami minden érettségin felmerül: hány ponttól van meg a kettes?
Közzétették a középszintű magyarérettségi és az emelt szintű vizsga hivatalos megoldásait is.
A kettes alsó határa idén is 25 százalék a középszintű magyarérettségin. Ám, mivel kivételes helyzetről van szó, idén lesz lehetőségetek a javításra, ha ez nem jönne össze.
Bármely vizsgatárgyból tett középszintű írásbeli vizsga esetén, ha az írásbeli teljesítményetek elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot, szóbeli vizsgát tehettek. Így, ha legalább tizenkét százalékot elértek, javíthattok egy extra szóbelivel a kettesért.
Az idei magyarérettségi első részében könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók. Az ehhez a részhez tartozó szövegalkotási feladatok pedig a sportról és testnevelésről, valamint egy egészségügyi problémákhoz kapcsolódó progamszervezésről szóltak.
A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.
A magyarérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
2020-as magyarérettségi: feladatok és megoldások elsőként nálunk!
Ma a magyarral indul az idei érettségi időszak. Kövessetek minket a legfontosabb információkért és szaktanári véleményekért. Ma is folyamatosan tudósítunk a nap eseményeiről, és ahogy már megszoktattátok, délután jövünk az idei középszintű érettségi szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldásával. A magyar nyelv és irodalom érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki több tucat iskolának küldött robbantással fenyegető e-maileket.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.