Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Biztonságos körülmények közepette folyhatnak az írásbeli érettségi vizsgák - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az államtitkár hangsúlyozta, ugyan semmi nincs még "kőbe vésve", de valamikor dönteni kellett az érettségi időpontjáról, hiszen ennek komoly szervezési és logisztikai kritériumai vannak. Ezért döntöttek úgy múlt pénteken, hogy nem vizsgálják tovább a járványügyi helyzetet, és megkezdik május 4-én a vizsgákat - tette hozzá.
A biztonságot szem előtt tartva született az a döntés is, hogy csak írásbeli lesz, mert papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat "pihentetni" fogják és elzárják a vizsgák után. A tantermekben 10 tanulónál több egyszerre nem tartózkodhat, de vannak olyan iskolák, ahol ezt a számot tovább csökkentették.
Hozzátette, hogy a járványügyi szakemberek véleménye szerint a koronavírus jelenleg kontroll alatt van az országban, a fertőzések száma alacsony, így most biztonságosabb megtartani a vizsgákat, mint kivárni. Ezzel együtt, ha valaki nem akar május 4-én vizsgát tenni, akkor ősszel is leteheti azt, hiszen teljes körű érettségit szerveznek akkor is - mondta Maruzsa Zoltán, hozzátéve, hogy akár a vizsga reggelén is meggondolhatja magát a diák, ennek semmilyen szankciója nem lesz.
Így írhattok maxpontos levelet az angolérettségin: ezekre kell figyelni a vizsgán
Milyen egy maxpontos levél az angolérettségin? Cikksorozatunk harmadik részében abban segítünk, hogyan érdemes a nyelvi érettségi utolsó feladatrészére készülni, gyakorolni és mire kell a megoldás során figyelni. Ehhez ismét Mongyi Norbert a budapesti Eötvös József Gimnázium angol és francia szakos tanára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának oktatója, az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója ad nektek tippeket.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).