Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Maruzsa Zoltán nemrég azt mondta: ha a helyzet romlik, szóba jöhet mind az érettségi időbeni eltolása vagy egyéb megoldások keresése. De milyen megoldások? Összeszedtük a lehetséges alternatívákat.
Bár beszélt az érettségiről, a köznevelésért felelős államtitkár nem szeretett volna több konkrétumot mondani, mert "kellő időben a kormány erre nézve meg fogja hozni a döntéseket". Egyelőre minden érettségizőnek azt tanácsolta, hogy a felkészülésre fókuszáljon, ezzel párhuzamosan kezelni fogják a helyzetet, ahogyan a körülmények ezt lehetővé teszik. Mi jöhet szóba?
1. Lesz érettségi, csak később
Ahogy az államtitkár is mondta, ha a helyzet romlik, nyilván szóba jöhet az időbeni eltolás. Ez azt jelentené, hogy a diákok a jelenlegi májusi időpontok helyett később vizsgáznának majd. Akár az is előfordulhat, hogy egészen nyárig csúszik a 2020-as érettségi.
Ez természetesen az egész felvételi rendszer átalakítását is magával vonná, hiszen a nyári ponthatárokat és felvételi eredményeket az érettségi bizonyítványok híján nem lehet a szabályok átalakítása nélkül kihirdetni.
2. Lesz érettségi, csak máshogy
Ha a koronavírus-járvány terjedése mérsékelt marad, a diákokat több tanterembe szétültetve megtartható az érettségi - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár múlt héten. Ez az eshetőség azt jelentené, hogy kis csoportokban egymástól távol ülve - de akár az eredeti időpontban - megtarthatóak lennének a vizsgák.
Ehhez azonban biztosítani kéne a megfelelő számú termet, felügyelő tanárt és egyéb érettségihez kapcsolatos feltételeket, például a megfelő számú segédeszközöket is a termekbe.
3. Lesz érettségi, csak nagyon máshogy
Erre is van példa külföldön, méghozzá az Egyesült Államokban. Az Advanced Placement (AP) vizsgákat idén online tartják és két-három óra helyett 45 percre rövidítik - írja a vizsga szervezője. A diákok bármilyen eszközön megírhatják az egyszerűsített vizsgákat, akár számítógépen, tableten vagy okostelefonon is. A szervezők hozzátették, lehetőség lesz a hagyományosabb teljesítésre is: kézzel is meg lehet majd írni a vizsgákat, ebben az esetben lefényképezve kell elküldeni őket.
Ez talán nálunk egy kicsit elképzelhetetlennek hangzik: de az online érettségi is egy megoldás lehet. Azonban ennek - jelenlegi információink szerint - nincs nagy realitása, ugyanis a feltételek még koránt sem adottak. Illetve ebben az esetben is csak szigorú vizsgafeltételek mellett lehetne megtartani az érettségit. A diákokat ugyanis így is felügyelni kell, vagy az iskolában, vizsgahelyszínen, vagy egyéb módon. Első esetben ez szintén egy kis- vagy nagycsoportos eseményt jelenten, hasonlóan az előző esethez vagy egy teljesen új érettségi rendszert, amiben megoldott az online otthoni számonkérés.
Hasonlóan jártak a nyelvvizsgák is idén. Ahogy arról már beszámoltunk, a legtöbb akkreditált nyelvvizsgaközpont oldalán azt látni: a koronavírus miatt elhalasztják a tavaszi vizsgákat. Így azok a felvételizők, akik a végére hagyták a bizonyítványszerzést, izgulhatnak, mikor lesznek újra időpontok. Azonban az online vizsga itt is nagy kérdés. Hibába vannak olyan nyelvvizsgaközpontok, ahol nem papíron kell megírni a feladatokat, sajnos "nem számít, hogy billentyűzeten vagy egy papíron írják a vizsgázok a feladatokat" - mondta az Eduline-nak hozzá Rozgonyi Zoltán. Az ellenőrzött, felügyelet mellett zajló vizsgák - legyen az érettségi, államvizsga vagy nyelvvizsga - most nagyon nagy kihívást jelentenek.
4. Nem lesz érettségi 2020-ban
Ennek a lehetőségnek több változata is van.
a.) Értékelés brit példára
Angliában már múlt héten már bejelentették, az idei érettségi vizsgák elmaradnak, azonban az értékelések menetére akkor még nem volt megoldás. A brit oktatási kormányzat most meghozta ezt a döntését is: az elmaradt érettségik (GCSE-vizsgák), általános iskolai vizsgák helyett más értékelési módszert vezetnek be. A diákok a tanáraik becsült osztályzata alapján kapnak majd év végi jegyeket - így értékelik idén a diákok munkáját, teljesítményét.
b.) Valami egészen más
A brit oktatási döntéshozók is vaciláltak. Arról, hogy az érettségik helyett hogyan értékeljenek, olyan alternatív megoldások is szóba kerültek, mint
Az azonban nagyon fontos, hogy olyan egységes rendszer jöhessen létre, amiben nem akadály az összehasonlíthatóság. Például a felvételi esetében. Arról nem is beszélve, hogy a tanulói jogviszonyban nem álló - tehát felkészítőtanár és iskola nélküli - érettségizőkre nézve finoman szólva is kellemetlen megoldás lenne, illetve az előrehozott érettségit választó diákoknak is okozna kellemetlenségeket.
Elmaradnak az érettségik - tanáraik értékelik majd a diákokat Angliában
Angilában már megvan a megoldás: azok a diákoknak, akinek a koronavírus terjedése miatt elmarad az idei érettségi vizsgája, a tanáraik értékelése alapján kapnak majd osztályzatot - jelentette be az angol kormány.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.