Fontos dátumok: mikor lehet beiratkozni az egyetemre, főiskolára?

Megvannak az egyetemi, főiskolai beiratkozások részletei. Mutatjuk, hogy mikor kell beiratkozniuk a gólyáknak - ebben a cikkben néhány vidéki egyetem infóit találjátok meg.

  • Eduline

A legnépszerűbb fővárosi egyetemek után most összegyűjtöttük néhány vidéki egyetem beiratkozási időpontjait. Jellemzően a tanév első hetén, a regisztrációs héten szokott a beiratkozás is lenni, ám néhány egyetemen már augusztusban be kell iratkozni. A Debreceni Egyetem egyik karán például augusztus 27-én lesz lehetősége az új hallgatóknak beiratkozni. 

A Szegedi Tudományegyetem sem húzza szeptemberre a beiratkozásokat: 2019. augusztus 26. és 2019. augusztus 31. között minden kar és szak hallgatója hivatalosan is SZTE-s diák lesz - bővebb infókat itt találtok az időpontokon kívül.

A Pécsi Tudományegyetemen szintén augusztus 26-tól, de egészen szeptember 6-áig lehet beiratkozni, a Széchenyi Egyetem pedig csak szeptemberben tart beiratkozásokat: az egyetem legtöbb karán szeptember 8-án tehetitek ezt meg. Kövessétek az egyetem honlapját még több infóért. Ugyanígy tesz a Miskolci Egyetem is, az első héten iratkozhatnak be az új hallgatók, legtöbben szeptember 6-án, de itt megnézhetitek az összesített infókat.

A beiratkozás tehát intézményenként, sőt karonként (és akár szakonként) eltérő időpontokban zajlanak. Így például az említett többek között DE és PTE esetén is külön-külön érdemes felkeresnetek a karok honlapjait, hogy pontos infókat kapjatok. Ez azért is nagyon fontos, mert utólagos beiratkozásra nem lesz lehetőségetek.

Ezeket a dokumentumokat semmiképp ne hagyjátok otthon: egyetemi beiratkozás

Már nyilvánosak az egyetemi, főiskolai beiratkozások időpontjai, helyszínei. Mutatjuk, hogy melyek azok a dokumentumok, amelyeket mindenképpen magatokkal kell vinnetek ahhoz, hogy sikeresen be tudjatok iratkozni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu