"Szerintem ez volt az érettségi levezetése" - könnyűnek tartják a diákok a mai vizsgát

Milyen volt az idei középszintű németérettségi? Diákok számolnak be a tapasztalataikról.

  • Eduline

Az egyik érettségiző diák úgy véli, a középszintű németérettségi nehezebb volt a vártnál: "habár a szövegértés baráti volt, a nyelvtan már nehezebb, az első két feladat többeknek gondot okozott. De a hallásértés volt a legrosszabb" - tette hozzá. Szerinte a szövegek nehezen érthetőek voltak, a feladatok pedig túl komplexek. A szövegalkotás feladatrészről azonban sokkal pozitívabban számolt be: "a levelek kifejezetten jók voltak a hétköznapi témák miatt, összességében úgy gondolom, az angol sokkal könnyebb volt tegnap, mint a mai német".

Rosszabbra számítottam, lettek hibáim, de a legtöbb feladat jól sikerült

- mesélte egy vizsgázó, aki előrehozott németérettségit tett. "Mindegyik feladatrészben voltak kifejezetten könnyű, de nehezebb részek is. A legnehezebb mind közül a farmeres szöveg volt" - tette hozzá a diák.

Egy másik érettségiző diák szerint a hallásértés volt a buktatója ennek az érettséginek: "ez a feladatrész elég nehéz volt, de ezen kívül minden más teljesen korrekt és teljesíthető volt". Majd hozzátette, hogy a szövegértés talán még könnyebb is volt az előző éviekhez képest. "Ami a nyelvhelyesség utolsó feladatában pedig általában nehéz szokott lenni, szintén egyszerűen megoldható volt. A levéltémák is teljesen hétköznapiak voltak, könnyű volt róluk írni" - mesélte.

Szerintem ez volt az érettségi levezetése

- mondta egy diák, aki a szövegértés résszel alig húsz perc alatt végzett. "Nem voltak nehezek a feladatok, egyedül a hallásértésnél volt, amiben nem vagyok biztos, 1-2 válasz necces, de nem volt vele probléma. A nyelvhelyességi feladatsorral sem voltak gondok, ott is 15 perc alatt végeztem. A szövegalkotásnál is csak azzal ment el az idő, hogy a végén észrevettem, hogy többet írtam és ki kellett húznom pár részt, hogy beleférjek a megadott keretbe. Összességében szerintem nem volt nehéz."

2019-es németérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.