Nehezebbnek tűnik, mint a tavalyi - ilyennek látta a szaktanár az angolérettségi első két részét

Több feladatnál nem feltétlen B1-es szintű volt a téma vagy a szóhasználat a középszintű angolérettségin - mondta az Eduline által megkérdezett nyelvtanár.

A szövegértés kapcsán az angoltanár kiemelte, hogy a harmadik, tudományos szövegnél volt olyan pont, ahol nem volt egyértelmű a megoldás. Ráadásul ez a szöveg kifejezetten nehéz volt egy B1-es szinthez képest, és témájában sem állhatott nagyon közel a diákokhoz.

Monet festményeinél is furcsa volt, hogy a városokra a „things” , mint dolog, kifejezést kellett használni.

A nyelvhelyességnél az angoltanár szerint jópofa szövegeket kaptak a diákok, de egyes szavak átalakításánál a helyesírással sokaknak gondja lehet.

A diákoknak középszinten egyébként egy órájuk volt az olvasott szövegértésre, a nyelvhelyességi feladatlapot pedig 30 perc alatt kellett megoldaniuk.

Mivel az emelt szintű vizsgát a diákok központilag írják, erről csak a délután folyamán lesznek információink. Érdemes lesz figyelni az Eduline-t ekkor is.

Angolérettségi 2026
- Minden, amit a csütörtöki angolérettségiről tudni érdemes
- Állatjólét és Monet festményei – ilyen szövegértési feladatokat kaptak a diákok az angolérettségin középszinten
- A botrányhős Roald Dahlról is kérdeznek az angolérettségin
- Segítőkutya és egy fura ausztrál szokás - ezek vannak az angolérettségi nyelvhelyességi részében
- Nehezebbnek tűnik, mint a tavalyi - ilyennek látta a szaktanár az angolérettségi első két részét
- Ronald Reagan viccei és a világ legidősebb, fogságban élő gorillája - ilyen szövegek vannak a középszintű angolérettségi hallás utáni szövegértésében
Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.