Elindult a felvételi ügyintézés: eddig módosíthatjátok az egyetemi jelentkezéseteket

Megkezdődött az idei felsőoktatási felvételi ügyintézési időszaka: a jelentkezőknek több mint három hónap áll rendelkezésükre, hogy ellenőrizzék adataikat, pótolják dokumentumaikat, vagy akár módosítsák a képzések sorrendjét.

A szeptemberben induló egyetemi és főiskolai képzésekre jelentkezők számára hivatalosan is megnyílt az ügyintézési időszak az E-felvételiben. A Felvi tájékoztatása szerint legkésőbb július 7-ig van lehetőség az adatok módosítására, dokumentumok feltöltésére, illetve a jelentkezési sorrend átgondolására.

Ez azt jelenti, hogy a felvételizőknek több mint három hónapjuk van arra, hogy minden szükséges adminisztrációt elvégezzenek.

Mit érdemes most ellenőrizni?

Az E-felvételi felületén a jelentkezők több fontos adatot is átnézhetnek. Ilyenek például

  • a központi nyilvántartásban szereplő személyes adatok,
  • a közhiteles adatbázisokból átvett információk (például érettségi eredmények, nyelvvizsgák, oklevéladatok),
  • valamint a megjelölt képzések és azok sorrendje.

Érdemes mindent alaposan ellenőrizni, mert a hibák később komoly következményekkel járhatnak a pontszámításnál.

Dokumentumpótlás: ezekre figyeljetek

Az E-felvételi „Dokumentumok” menüpontjában pontosan látható, hogy az egyes szakokhoz milyen iratokat kell feltölteni. A kötelező és az intézmények által külön kért dokumentumokat is itt listázzák.

A leggyakrabban szükséges feltöltések közé tartoznak:

  • a középiskolai bizonyítvány minden olyan oldala, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket. (Tehát nemcsak azokat az oldalakat, amelyek az év végi jegyeket tartalmazzák, hanem azokat is, amelyek a záradékokat, a pecsétet és aláírást)
  • szakképesítést igazoló dokumentumok (például technikumi oklevél, szakgimnáziumi bizonyítvány vagy OKJ-s végzettség),
  • minden olyan igazolás, amelyet az adott felsőoktatási intézmény előír.

Fontos: az olyan adatokat, amelyek már közhiteles nyilvántartásban szerepelnek (például nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi), nem kell külön feltölteni.

Milyen módosításokra van lehetőség?

Július 7-ig több változtatást is elvégezhettek az E-felvételiben. Többek között:

  • feltölthetitek a jelentkezési határidő után megszerzett dokumentumokat,
  • egy alkalommal módosíthatjátok a jelentkezési helyek sorrendjét,
  • felvehetitek új jelentkezési helyként a már felvett képzés finanszírozási párját,
  • visszavonhattok egyes jelentkezéseket,
  • egy alkalommal módosíthatjátok az 5. tantárgyat a tanulmányi pontok számításához,
  • illetve pótolhatjátok az időközben megszerzett jegyeket és végzettségeket.

Miért érdemes rendszeresen figyelni az E-felvételit?

Nemcsak a hiánypótlási felszólítások miatt fontos rendszeresen belépni az E-felvételibe. Az ügyintézési időszak során ugyanis fokozatosan elérhetővé válnak a jelentkezési helyekhez számított pontszámok is.

Sok fontos dologrók e-mailben is értesítést küldenek, de érdemes saját magatoknak is időről időre ellenőrizni a rendszert – így biztosan nem maradtok le semmilyen fontos határidőről vagy teendőről.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu