Hivatalos: ezekre a képzésekre jelentkeztek a legtöbben a pótfelvélin

16500-en adták be a jelentkezésüket a pótfelvételin.

Az idei póteljárásban 44 egyetem, főiskola hirdetett meg képzéseket állami ösztöndíjas vagy önköltséges formában. Fontos, hogy a pótfelvételin csak azok jelentkezhettek a hazai felsőoktatásba, akiket a rendes eljárásban sehova sem vettek fel vagy nem is adták le a jelentkezésüket.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium MTI-nek elküldött közleményéből kiderült, hogy a legkeresettebbek az orvos-egészségtudományi, informatikai, műszaki, valamint a gazdaságtudományi és pedagógusképzések voltak.

„Külön örömteli, hogy a felvételizők 57 százaléka nemzetgazdasági, munkaerőpiaci szempontból fontos képzési területet választott. Ide tartoztak többek közt az informatika, a műszaki, az agrár-, az orvos- és egészségtudomány, a természettudományos szakok, valamint a pedagógusképzés. Versenyképes, vonzó, identitásőrző és közösségépítő felsőoktatást építettünk ki, erre adtak újabb bizonyítékot a pótfelvételi eredmények is” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika, a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár.

Egyébként a pótfelvételizők 35%-a állami ösztöndíjas helyet jelölt meg, háromnegyedük alapképzésre, 15%-uk pedig mesterképzésre felvételizett. Mondjuk azt érdemes megjegyezni, hogy az

idei póteljárásban jóval kevesebb

állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az egyetemek.

A pótfelvételi ponthatárait augusztus 27-én hirdetik ki. Azok a diákok, akiket felvesznek, még szeptemberben megkezdhetik a tanulmányaikat.

 

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.