Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Egy hullámvasúton éreztem magam", "egyértelműen nehezebb volt a tavalyinál" - ilyennek éreztek az angolból emelt szinten érettségizők a feladatsort, amiben többek között a ChatGPT, mentális betegség és a Harry Potter-filmekben McGalagony professzort alakító Maggie Smith angol színésznő is szerepelt.
Mintegy 28 ezer diák érettségizett csütörtökön emelt szinten angolból, akiknek 240 perc alatt a középszinthez hasonlóan a négy részből álló feladatsort megoldaniuk.
Az olvasott szövegértésre 70, a nyelvhelyességre 50, a hallott szövegértésre 30 és az íráskészségre 90 perce volt az emelt szinten érettségizőknek.
Az alábbi témák kerültek elő többek között
A diákoknak az íráskészség feladatnál jelentkezniük kellett online önkéntesnek egy szamárfarmra, illetve baráti tanácsot kellett adniuk azzal kapcsolatban, hogy csalásnak minősül-e, ha valaki egy projekthez egy közeli határidő miatt a ChatGPT-t vagy pedig egy korábbi beadandóját használja.
A budai gimnazista Péter az Eduline-nak azt mondta, hogy szerinte nem volt vészes az emelt angol, de "egyértelműen nehezebb volt a tavalyinál." Egy kicsit a nyelvhelyességes feladatokon gondolkozott el, de a többi részt szerinte meg lehetett oldani.
A fiúnak nagyon tetszett, hogy az egyik esszében a ChatGPT volt, amiről szerinte rengeteget lehetett írni. Itt inkább arra kellett figyelnie, hogy a megadott terjedelembe beleférjen.
A veszprémi technikumba járó Gréta is azt emelte ki, hogy a tavalyinál az idei feladatsor jóval nehezebb volt.
A vizsga közben hullámvasúton éreztem magam: az egyik feladat jobban ment, a másik meg kevésbé
- tette hozzá a lány, aki szerint így is legalább 70-80 százalékos eredményre számít.
A budapesti szakgimnazista Brigitta szerint is könnyű, normális tanulással bőven teljesíthető volt az angol emelt.
"Mondjuk én jóval többet tudtam volna írni a rövid esszénél, amiben önkéntesnek kellett jelentkezni egy szamárfarmra, minthogy érveljek a ChatGPT ellen vagy mellett" - emelte ki a diáklány, aki ezután megjegyezte, hogy a hanganyagok - az utolsót leszámítva - jó minőségűek voltak, nem volt bennük recsegés vagy durva háttérzaj. Az utolsónál is csak a túl hangos beszéd miatt lehetett nehezebben kihallani a szavakat.
Nyelvvizsgát érhet egy jó érettségi
Az angolból emelt szinten érettségiző diákok,
Hogy melyik egyetemeken éri meg jobban a nyelvvizsga, és melyiken az emelt szintű érettségi, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.