szerző:
Rodler Lili
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mély levegő és vágjatok bele. Nehezebbnek hangozhat, mint amilyen az angol, de ha ezekre emlékeztek, akkor semmi baj nem történhet a következő 180-240 percben.

Szedjétek össze a gondolataitokat

A vizsga négy részből áll majd, és középszinten ennyi időtök lesz az egyes részekre:

  • olvasott szövegértés – 60 perc
  • nyelvhelyesség – 30 perc
  • hallott szövegértés – 30 perc
  • íráskészség – 60 perc

Ugyanez emeleten így oszlik el:

  • olvasott szövegértés – 70 perc
  • nyelvhelyesség – 50 perc
  • hallott szövegértés – 30 perc
  • íráskészség – 90 perc

Minden esetben olvassátok át figyelmesen a feladatot, amit kaptok. Az angoltanárok szerint a legtöbben azon csúsznak el, hogy csak átfutják, hogy mit is kell pontosan csinálni.

A vizsga nem egyben lesz megtartva, a négy rész között, az első kettő után tartanak majd egy 15 perces szünetet. Ezalatt ürítsétek ki az agyatokat és fókuszáljatok majd a véghajrára.

Szótár a legjobb barátod

Még ha nem is használjátok, nagyon jó mentőöv, ha az asztalotok szélén ott van egy angol-magyar vagy magyar-angol szótár az íráskészég feladatoknál. Ha máshoz nem is, a végén a szövegetek ellenőrzésére jó, ha használjátok, biztos, ami biztos alapon. Így nagy eséllyel nem marad a leveleitekben helyesírási hiba.

A szótár helyes használatáról ebben a cikkben írtunk korábban:

Érettségi 2025: milyen szótárat használhatok az angolérettségin?

 

Ügyeljetek az íráskészségben kapott feladatokra

Korábban említettük, hogy a rövid és a hosszú levél esetében is fel szoktak sorakoztatni 2-3 pontot, amire ki kell térni az esszékben. Ezeket ne hagyjátok figyelmen kívül, mivel pontlevonás járhat, ha nem építitek bele a szövegetekbe.

Arra is figyeljetek, hogy milyen stílusban kell majd megírjátok a leveleket. Van különbség a hivatalos és a baráti levél között, illetve ügyeljetek az írásképetekre is. Jól tagolt legyen a szöveg és felismerhető a gondolatmenet, amit át próbáltok adni.

Angolérettségi 2025

 

Kövessétek velünk az angolérettségi eseményeit percről percre: