Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A mesterképzések közül első helyen idén a pszichológia szakot jelölték meg a legtöbben (852 jelentkező), a második legnépszerűbb szak pedig a vezetés és szervezés (496 jelentkező) volt. Mutatjuk milyen ponthatárokat kellett elérnie az ide jelentkezőknek.
Közel 121 ezer diák jelentkezett idén a felsőoktatásba, amelynek mintegy 20 százaléka valamelyik egyetem mesterképzésre szeretett volna bejutni. Július 24-én lezajlott a ponthatárhúzás, és kiderült, kiknek sikerült a felvételi.
Itt találjátok a 2024-es felvételi összes ponthatárát.
Összegyűjtöttük, hogy milyen ponthatárokat húztak az öt legnépszerűbb államilag finanszírozott mesterképzésen:
pszichológia
vezetés és szervezés
marketing
programtervező informatikus
tanári
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.