Őszi érettségi 2023: mit kell tenni, ha valaki a szóbelire lesz beteg?

A legnagyobb odafigyelés ellenére is előfordulhat, hogy pont a szóbeli érettségire betegedtek meg. Mutatjuk, mit kell ilyenkor tennetek.

Az őszi érettségi időszakban az emelt szintű szóbelik november 9-től 13-ig tartanak, míg a középszintű szóbeli feleletek csak november 20-án kezdődnek. Ha pont az adott napra betegedtek meg, és nem tudtok elmenni szóbelizni, akkor az orvosi igazolást a jelentkezést fogadó középiskola igazgatójához vagy kormányhivatal vezetőjéhez kell benyújtanotok, aki dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról.

Ha elfogadják az igazolást, akkor a vizsga megismétlését az adott intézménnyel kell egyeztetnetek. Jó, ha tudjátok, hogy igazolt hiányzás esetén az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint szóbeli vizsgát az adott vizsgaidőszakban is meg lehet ismételni vagy egy másik vizsgaidőszakban kell pótló vizsgát tennetek.

Az őszi érettségikről bővebben ebben a cikkünkben olvashattok:

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.