Megvan, ki lesz a Tisza oktatási minisztere
Az új oktatási miniszter a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott, de tanult a Sorbonne-on és tanított a Móricz Zsigmond Gimnáziumban is.
2024. január 20-án, szombaton délelőtt 10:00-kor írják majd a központi írásbelit a nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba jelentkező, és a kilencedik osztályba készülő diákok is. Sokan előtte felvételi előkészítőre mennek, hogy biztosan sikeres vizsgát tehessenek. Idén a szülőknek viszont mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk ahhoz, hogy kifizessenek egy ilyen kurzust.
Szeptembertől már lehet jelentkezni a központi felvételi előkészítőkre, hogy a diákok sikeresen felvételt nyerjenek a kiszemelt középiskolákba. Rengeteg ilyen felkészítő kurzusból lehet válogatni Budapesten és a vidéki városokban is. Magyar és matematika tárgyakból mind a 4., 6. és 8. osztályosok számára indítanak felkészítőket attól függően, hogy hány évfolyamos gimnáziumba szeretnének felvételizni. Mivel sok szempontot kell egy-egy ilyen képzés kiválasztásakor figyelembe venni, ezért megnéztük, hogy a 2024-es felvételire milyen kurzusokból válogathatnak a diákok és szüleik.
Felvételi előkészítő: mennyi az annyi?
Jelentősen megemelkedtek a képzések árai az elmúlt évekhez képest. Egy komplex felkészítő ára komoly anyagi terhet jelenthet a szülők számára. Az általunk összegyűjtött felkészítők minimum ára 60 000 forint körül kezdődik. Tehát körülbelül ennyiért lehet a gyereket beíratni egy 12-16 alkalmas kurzusra, ahol magyarból és matematikából is felkészítik. Persze a legtöbb helyen lehet külön csak az egyik órát is választani. Ebben az esetben átlagosan 30-40 ezer forint a képzés összege.
A maximum elkérhető összeg egy ilyen felkészítőért szinte határtalan. Találtunk olyan személyes oktatást is, ahol 15 matematika felkészítő óráért 117 000 forintot, a magyarért pedig 78 000 forintot kérnek el. Pozitívum, hogy a legtöbb helyen lehet részletfizetést kérni, így ezeket a komoly összegeket nem kell egyszerre befizetni. A legtöbb helyen, ahol erre van lehetőség, 3 részletben kérik az összeg törlesztését.
Van, ahol próbafelvételit is lehet írni
Általában matematika és magyar tantárgyakból lehet felkészítőre jelentkezni. Vannak komplex képzések, ahol mindkettőből tartanak oktatást. Ha viszont a tanulóknak csak az egyikben kell segítség, akkor erre is van lehetőség. Külön is részt lehet venni a tárgyakon. Egyes helyeken ezeken felül lehetőség van még próbafelvételi írásra vagy fogalmazás és szövegalkotás gyakorlásra is külön.
A komplex felkészítők 2*45 percből állnak. A legtöbb helyen az órák száma 10 alkalom felett van, de találni 8, vagy adott esetben 16 alkalmas kurzusokat is. A csoport létszáma is változó, van ahol csak 6-10 jelentkezővel, máshol akár egy teljes osztály létszámának megfelelő, 30 fős felkészítőt is indítanak.
Online és offline is indulnak kurzusok
Manapság egyre népszerűbbek már a központi felkészítőknél is az online tanfolyamok. Bár a személyes oktatásoknál is találtunk olyat, ahol később az órák online visszanézhetők, ez csak kevés helyen lehetséges. Ezzel szemben az online felkészítő kurzusokon minden anyagrészt többször is visszanézhet a diák. Segítségül számos feladatsort és online teszteket kaphatnak kitöltésre. Ennek nagy előnye, hogy a gyerekeknek így sokkal rugalmasabb a beosztásuk, hiszen otthon bármikor, amikor idejük van rá, elő tudják venni a feladatokat.
Viszont ez egyben a hátránya is lehet ennek. Ha nincs mindig ott a diák mellett egy szülő vagy egy tanár, fennáll a veszélye, hogy a gyerek nem figyel kellőképpen oda. Pedig az online előkészítők árai szinte azonosak a személyes felkészítőkével, így nem lenne jó feleslegesen kifizetni azt az összeget.
Van egy harmadik megoldás is a szülők számára, ha esetleg a nagycsoportos vagy online foglalkozás nem lenne megfelelő a gyerek számár. Ilyen esetben lehet magánórák közül is választani. Így már az online forma is hasznosabb lehet, mivel a tanulót videóhívásban végig felügyeli az oktató.
Ezekre is érdemes figyelni
Személyes jelenléti óra esetében a felkészítőket általában szombat délelőttönként tartják. Viszont találtunk olyan helyeket is, ahol hétköznapokon 15 vagy 16 órától kezdődnek az előkészítők. Ez annyiból jó, hogy így nem a diákok hétvégéjéből vesznek ek, azonban kérdéses, hogy ilyen korai kezdésre egyáltalán oda tudnak-e érni.
Abban az esetben, ha a tanuló már eldöntötte, hova szeretne felvételt nyerni, akkor érdemes megnézni, hogy a kiválasztott iskola indít-e saját felkészítőt. Gyakori ugyanis a középiskolákban, hogy a tanáraikkal ők maguk is tartanak felkészítő órákat. Ez a gyerekeknek több szempontból is hasznos lehet, hiszen megismerhetik előre azokat a tanárokat, akik a jövőben taníthatják őket. Sőt, a csoportban olyan gyerekekkel is összebarátkozhatnak, akik később talán az osztálytársai lesznek. Így már nem fog olyan rémisztőnek tűnni az iskolaváltás.
Ebben a cikkünkben minden fontos további információt megtaláltok a középiskolai felvételiről.
Az új oktatási miniszter a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott, de tanult a Sorbonne-on és tanított a Móricz Zsigmond Gimnáziumban is.
Történelem az irodalomban, költői hitvallás Babits költészetében – többek között ilyen témák is szerepeltek az érettségin magyarból az esszék között az elmúlt években. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a magyarérettségi pontozásáról, a műértelmezésről és az esszéfeladatról.
A tankerületi rendszer felszámolásától az önálló oktatási minisztériumon át az egyetemi autonómia visszaállításáig radikális változásokat ígér a Tisza Párt. A kérdés már csak az, hogy ezekből mi valósulhat meg rövid időn belül, és melyik az, ami inkább hosszabb távú projekt.
Szalai Zoltán ma állománygyűlést hívott össze, mert sok dolgozó érdeklődött, hogy mi lesz az intézmény sorsa a választás után. Azt mondta, folytatják a munkát, nem terveznek leépítéseket, és mindenkit arra kért, dolgozzanak tovább a megszokott módon.
Az alsó tagozat végén a diákok mintegy 45 százaléka nem éri el a második képességszintet, vagyis lényegében funkcionális analfabéta a 2025-ös kompetenciamérés eredményei szerint.
„Egy perc alatt megoldjuk” – így nyilatkozott Magyar Péter februárban arról, hogy a magyar egyetemisták újra kaphassanak Erasmus-ösztöndíjat. Ezzel a magyar felsőoktatás egyik legégetőbb kérdését oldanák meg.
Tavaly a 71 ezer vizsgázóból több mint 500-an nem mentek át, közülük sokan a szóbelin nulláztak, de olyan is akadt, aki jó írásbeli eredmény ellenére bukott meg.