Négyszázan jelentkeztek önkéntes katonának a felvételi pluszpontokért

Eddig négyszázan jelentkeztek az egyetem előtti önkéntes katonai szolgálatra – ők 32 vagy 64 pluszpontot kapnak a felsőoktatási felvételin.

  • Eduline

Benkő Tibor honvédelmi miniszter múlt héten jelentette be, hogy a jövőben pluszpontokat kaphatnak azok, akik az egyetem előtt fél vagy egy évet a honvédségnél szolgálnak. Hat hónapért 32, egy évért 64 jár.

Az ATV-nek nyilatkozott az ADOM Diákmozgalom – szerintük ez aránytalanul sok pluszpont, hiszen például egy középfokú nyelvvizsgáért 28 pontot kaphatnak a felvételizők.

Schermann Fruzsina, a diákmozgalom szóvivője azt mondta, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyekről is csak a releváns tárgyak eredményeit szokták beszámítani. „Így nem értjük ez miért ér ilyen sok pontot. Ez lényegében pluszpontokért egy lopakodó sorkatonai szolgálat” – tette hozzá.

A lehetőségre viszont sokan lecsaptak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a szeptember közepén induló programra az első ütemben négyszázan jelentkeztek.

Hozzászólások

Magyarérettségi 2026: mire figyeljenek a diákok az utolsó napokban? – Magyartanár adott tanácsokat

Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu