Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Milyen témakörök okoznak problémát a legtöbb diáknak a matekérettségin? Milyen apró hibákkal szoktak pontokat veszíteni a vizsgázók? Cikksorozatunk negyedik részében ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Krasznai Blanka, a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetője szerint két nagy témakör okoz a leggyakrabban problémát az érettségizőknek: a kombinatorika, illetve a valószínűségszámítás.
Ennek egyik oka, hogy viszonylag későn tanulják ezeket, illetve nem egy sémára épülnek a feladatok, sok területről kell a tudást használni. Nagyon fontos szerepet játszik a szövegértés is – például, hogy a kombinatorikánál a variációt vagy a kombinációt kell használni
– mondja, hozzátéve: hasonló okokból többeknek a térgeometriával és a síkgeometriával is meggyűlhet a bajuk.
Ha ti is gondban vagytok a korábbiakban felsorolt témákkal, vagy az exponenciális és logaritmusos feladatok mennek nehezebben, esetleg éppen az egyenletekkel álltok hadilábon, érdemes ellátogatnotok a Studium Generale oldalára – amelyet korábban már ajánlottunk –, ugyanis az SG-sek nem egyszerűen összegyűjtötték a korábbi évek érettségi feladatsorait, hanem témakörökre és szintekre (középszint és emelt szint) bontva készítettek belőlük feladatlapokat. Így témáról témára felkészülhettek a jövő heti vizsgára.
Magyarázatra is szükségetek lenne a feladatokhoz? Korábban már mutattunk nektek egy Youtube-csatornát, ahol segítséget is kaptok a matekérettségi megoldásához. A videók leírásából az is kiderül, melyik témakört hanyadik perctől találjátok, így ha nem szeretnétek az összes megoldást végignézni, elég a megfelelő részhez tekernetek.
2+2+2 hiba: az már 6 ponttal kevesebb
Nemcsak a nehezebb feladatokkal lehet könnyen pontokat veszíteni, hanem általános hibákkal is. Krasznai Blanka szerint nagyon tipikus, egy-két pontos hiba, amikor a vizsgázók elfelejtenek kikötést írni, a valószínűséget százalékban adják meg, vagy rossz mértékegységben számolnak. Utóbbi „akkor fordulhat elő leggyakrabban, ha a feladat többféle mértékegységet ad meg, és elfelejtenek átváltani, vagy nem figyelnek arra, hogy mi volt a kérdés, és rossz mértékegységben válaszolnak” – teszi hozzá.
Ugyancsak gyakran előfordul, hogy nem kerekítenek, vagy nem annyi tizedesjegyre, mint ahogy a feladat elvárja.
Ami még szintén típushiba szokott lenni, az a túl szabályos ábra. Ezekből sose szabad kiindulni, hiszen lehet, hogy észrevesznek egy derékszöget, de ez így még nem lesz jó megoldás, ezt matematikailag is bizonyítani kell – mondja.
Az SG szekcióvezetője szerint rengeteg diák elfelejti ellenőrizni a feladatokat, ami azon túl, hogy a hosszabb, kifejtős számolásoknál pontot ér, az összes feladatnál az egyik legfontosabb lépés. Ha számításkor csak egy apró hibát is becsúszik – mondjuk egy plusz-mínuszt elírtok –, akkor azt egészen a feladat végéig nem fogjátok észrevenni, és ha nem ellenőriztek, akkor ez később sem derül ki. „Bár egy ilyen apróbb dolog nem elvi hiba, és nem jár érte az összes pont levonása. Ha egy elvi hibánk van, onnantól már nem kaphatunk pontot a feladatra. Ezt viszont mind csak akkor tudjuk észrevenni, ha a feladat végén ellenőrzünk” – hangsúlyozza Krasznai Blanka.
Az SG matematika szekciójának vezetőjével egyébként korábban már beszélgettünk arról, milyen gyakorlási lehetőségekkel tudjátok kiegészíteni a távoktatást, illetve valóban arra kell-e törekednetek, hogy 100 százalékos érettségit írjatok. Majd átbeszéltük, hogyan érdemes belekezdenetek az érettségin a feladatok megoldásába. De annak is utánajártunk már, milyen eszközök tudják a legnagyobb segítséget nyújtani az érettségi alatt.
A magyarérettségiről szóló sorozatunkat itt találjátok, a töriérettségire készülésben pedig ebben a sorozatban segítünk.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).